Szatmárnémeti

A Zárda-templom búcsúja

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
2020.12.07 - 13:36
Szeplőtelen fogantatás titulussal az egyházmegyében a szatmárnémeti Zárda-templom, a szinérváraljai plébániatemplom és az erdődi Zárda-kápolna rendelkezik.

Mindhárom helyen december 8-án, kedden, az ünnep napján tartják a búcsúmiséket. A világjárvány miatt a szatmárnémeti Zárda-templomban a sokéves gyakorlattól eltérően idén nem lesz triduum, vagyis a búcsút megelőző háromnapos felkészülés. A búcsúmisét azonban idén is megtartják, és kérik a híveket, hogy a járványügyi rendelkezéseket betartva vegyenek részt a szentmisén. Érdemes kiemelni ugyanakkor, hogy a mindig nagy figyelemmel kísért búcsúmisét az Erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti, valamint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldalán is élőben lehet majd követni. A december 8-án este 6 órától kezdődő búcsúmise főcelebránsa Schönberger Jenő püspök, szónoka Hársfalvi Ottó általános helynök lesz. Szinérváralján szintén rendhagyó módon és zarándokok jelenléte nélkül, kedden 9 órától tartanak szentmisét, majd délután 5 órától mutatják be a búcsúmisét. Az erdődi Zárda-kápolna búcsúja ugyancsak kedden, de délelőtt tizenegy órától lesz Tatár Zoltán krasznabélteki plébános szentbeszédével. Tehát mindhárom helyen nagy figyelmet fordítanak majd a járvány miatti szabályok betartására. 

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kilenc templom kapott ünnepi fényköntöst

Szatmárnémeti kilenc oltalomháza kapott dísz–megvilágítást egy most lezárult projektnek köszönhetően.
Vidék

Román közösség vett észre magyar köztisztviselőt

Magasrangú egyházi kitüntetést kapott Béres Antal Lázári község polgármestere.
Szatmárnémeti

Mellészegődni, beszélni vele, vágyni kell Krisztusra! - KÉPGALÉRIA

Ez a verseny nem csak a tudás próbája volt, hanem lelki és közösségi ünnep is, amely lehetőséget adott a találkozásra, a közös gondolkodásra és az egymástól való tanulásra.