Nagy volt a sürgés-forgás csütörtökön este a szatmárnémeti Voincielul Óvodában: az intézmény udvarán ugyanis ünnepi kirakodóvásárt rendeztek, az eseményről pedig senki nem akart lemaradni.
A hideg késő délutáni-esti időjárás sem riasztotta el a Voinicelul Óvoda apróságait és szüleiket attól, hogy részt vegyenek az ünnepi kirakodóvásáron. Kitűnő hangulat, kellemes zene és finom, illatos forró tea várta az érkezőket, akik számtalan foglalkozáson is részt vehettek.
A gyerekek a szüleikkel együtt írták meg a Mikulásnak szánt leveleiket, akinek pedig kedve volt hozzá, az le is rajzolhatta azt, amire vágyik.
A játékok és a kántálás mellett pedig az ügyességüket is kipróbálhatták az ovisok, nagy sikere volt a célba-dobásnak.
„A városban járva rengeteg üzletben láttunk drága díszeket, ajándéktárgyakat, amelyekről tudjuk, hogy nem mindenki engedheti meg magának. Éppen ezért színes, szép és színvonalas kézzel készült alkotásokból szerveztük meg a vásárt, az összegyűlt összegből pedig az óvoda épületeinek udvarát tesszük hangulatosabbá” – magyarázta lapunk érdeklődésére
Tóth Mariana, az óvoda igazgatója.
A tanintézmény ugyanis három tömbházlakás földszintjén működik, 380 gyerkőc tanul ezekben nap mint nap. Az épületek udvarára pedig kis faházikókat szeretnének beszerezni, hogy ezzel is kellemesebbé tegyék majd a jó időben a játékot.
Mint megtudtuk, nem ez volt az első ilyen vásár az óvodában: ősszel már rendeztek egy hasonló akciót. Az akkor befolyt adományokból és a mostani vásáron gyűlt pénzösszegből pedig remélhetőleg jövőre sikerül megvásárolni a faházikókat.
Bumbuluţ Krisztina