Külföld

A vízhiány és a tömeges migráció megelőzéséről tanácskoztak

2019.10.16 - 16:11

A vízhiány és a tömeges migráció megelőzéséről és kezeléséről tárgyaltak szakértők a Víz Világtalálkozó második napján szerdán Budapesten.

Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdészeti miniszter arról beszélt, hogy a víz az élet kezdete, amely arra is motiválhatja az embereket, hogy lakóhelyet váltsanak. A konfliktusok, a tömeges migráció és a vízhiány óriási problémákat okoz - mondta. Kifejtette, hogy Törökországban 7 átmeneti befogadó központ van a menekülteknek, ahol kiépítették a szükséges infrastruktúrát, a táborokban ugyanakkor a menekültek alig 1,7 százaléka él, a többiek a tartományok városaiban élnek. A városok népessége jelentősen megnőtt, és egyszer előfordult, hogy a megnövekedett fogyasztás miatt elfogyott a víz az egyik török városban. Az ellátás biztosításához kutakat ástak - idézte fel. Törökország közel 40 milliárd dollárt költött a szíriai menekültekre, ennek 5 százalékát a vízügyi beruházásokra, szolgáltatások kiépítésére, ez jelentős kiadást jelent az országnak, a nemzetközi hozzájárulás elenyésző - tette hozzá.

Nizar Zaied, az Iszlám Fejlesztési Bank infrastruktúráért és városi szolgáltatásokért felelős igazgatója szerint a migrációt az élethelyzet rosszabbodása, fenyegetettség, vagy életveszély, környezeti katasztrófa és számos más ok idézheti elő. Az elmúlt nyolc évben a vízellátási válság is megjelent a katasztrófát előidéző tényezők között, mára már a 4. legnagyobb problémát jelenti. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízhiány térképének megfelelően alakul a migráció. Ismertetése szerint az Iszlám Fejlesztési Bank nemzetközi finanszírozást, támogatást biztosít a menekültproblémával küzdő országoknak, így Jordániának 7,7 millió euró, Libanonnak 1,6 millió euró támogatást nyújtottak. A migrációt jobb megelőzni - összegezte. A vízügyi problémák kezelésében a határon átnyúló gondok miatt erőteljes nemzetközi együttműködésre van szükség - mutatott rá.

A háromnapos Budapesti Víz Világtalálkozó kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása. A rendezvényre 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek, a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoznak. Áder János kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg először a Budapesti Víz Világtalálkozót.