Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját, amely alkalmat ad arra, hogy tudatosítsuk a víz jelentőségét az élet, az egészség és a fejlődés szempontjából. A 2026-os év témája – Víz és egyenlőség, amelynek jelmondata Ahol víz folyik, ott nő az egyenlőség – azt hangsúlyozza, hogy az ivóvízhez és a korszerű szennyvízszolgáltatásokhoz való hozzáférés közvetlenül hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és a közösségek fejlődéséhez.
Szatmár megyében ezek az irányelvek a Szatmár megye/Északnyugati Régió víz- és szennyvíz-infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló regionális projekt a 2014–2020 közötti időszakban – II. szakaszának keretében valósultak meg, az Apaserv Rt. révén. A projekt a megye egyik legjelentősebb víz- és csatornahálózati beruházása, és jelenleg a megvalósítás végső szakaszában van. Ennek keretében bővítették és korszerűsítették az ivóvízellátó hálózatokat és a csatornarendszereket, valamint új ivóvízkezelő és szennyvíztisztító állomásokat építettek, illetve meglévőket modernizáltak, mindezt európai szabványok szerint. A beruházások kézzelfogható előnyöket hoznak a helyi közösség számára: jó minőségű, biztonságosan fogyasztható ivóvizet, korszerű szennyvízszolgáltatásokat, környezetvédelmet és jobb életkörülményeket több tízezer Szatmár megyei lakos számára.
Az idei jelmondat szellemében – Ahol víz folyik, ott nő az egyenlőség – a vízügyi infrastruktúra fejlesztése nem csupán műszaki beruházásokat jelent, hanem egyben az alapvető szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést, az egészségesebb közösségi feltételeket és jobb fejlődési lehetőségeket a jövő generációi számára.
E jelentős beruházások révén az Apaserv Rt. hozzájárul a megye víz- és csatornahálózatának modernizálásához, valamint ahhoz, hogy a helyi közösségek közelebb kerüljenek az európai közszolgáltatási normákhoz.
A víz életet jelent. És ahol a víz biztonságosan eljut az emberekhez, ott a közösségek erősebbé válnak.
A projekt I szakasza a Kohéziós Alap a Nagy Infrastruktúra Operatív Program 2014-2020 keretében, II szakasza az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Fenntartható Fejlesztések Program 2021-2027 keretében valósul meg.