— Abkorovits Róbert neve kezd egyre ismertebbé válni a képzőművészeti körökben. Nemrég nyitotta meg az Abkorovits Art Galleryt, ami nem csak a festészetben hoz új színt, hanem az a cél, hogy pszichológus feleségével művészetterápiás tevékenységet is végezzenek. Milyen irányba halad most Abkorovits Róbert?

— Tizennégy éve dolgozom hivatásos képzőművészként és tanárként, hét évig a Művészeti Iskolában vezettem a festészeti osztályt. Az volt a tapasztalatom, hogy lehet festészetre nevelni a fiatalokat. Vannak olyan gyerekek, akik szeretik a festészetet, nagyon sokan viszont csak azért járnak az órákra, mert a szüleik küldik őket. Sok szülő elvárja, hogy a gyerek fejlődjön, holott a gyereket egyáltalán nem érdekli a festészet. Egy jó pedagógus megpróbálja megtanítani a gyereket az alapismeretekre és az alapfogalmakra. Én ritkábban foglalkozom gyerekekkel, a felnőttoktatást szeretném gyakorolni, ugyanis a felnőttekkel mélyebben el lehet merülni egy-egy témában. A festészet segítségével olyan dolgokat tud kiadni magából az ember, ami felér egy pszichológusnál kapott terápiával. Festés közben az ember ki tud adni magából olyan dolgokat, amelyek valahol mélyen vannak. 

— Ön milyen problémákat oldott meg az életében a festészettel?

— Huszonkilenc-harminc éves voltam, amikor családi problémáim adódtak. Ebben az időszakban készült egy körülbelül ötven festményből álló ciklus, ami nagyon groteszk, sokszor démoni témákat tartalmazott. Harmincéves koromban ezekből a képekből készítettem egy kiállítást. Nagyon jó barátságot ápoltam Virgil Enătescu doktorral, aki a tárlatmegnyitót követően elmondta, hogy nagy szerencsém, hogy ezeket a képeket el tudtam készíteni, mert megszabadultam olyan belső feszültségektől, melyek később károsak lehettek volna, akár depressziós is lehettem volna. Erős kapcsolat van a lelki problémák és a tudatos gondolkodás között. Ha ezek nincsenek harmóniában, akkor problémák jelentkezhetnek, amelyek kihathatnak az emberi szervezetre, valamint a lelki életre és a gondolkodásra. Azoknak az embereknek, akik tele vannak problémákkal — lehetnek ezek anyagiak, családi problémák stb. —, nagyon jót tesz egy-két óra, amit egy műteremben töltenek el egy-egy festmény mellett, ahol megfeledkezhetnek minden problémáról, és feltöltődhetnek pozitív érzelmekkel. Ez ugyanúgy vonatkozik bármely művészeti ágra. Amíg az ember el van foglalva a művészettel, addig az agya nem koncentrál a problémákra. 

— Az ön által létrehozott művészeti galéria egyfajta terápiaközpontnak is tekinthető?

— Ha megnézzük a világ nagy képzőművészeti galériáiban kiállított képeket, nagy részük az erőszakról, a pornográfiáról, bűncselekményekről stb. szól. Vagyis olyan dolgokat ábrázolnak a kortárs képzőművészeti alkotások, amikről tudomást szerzünk a híradásokból. Ezeket tükrözi a kortárs festészet is. A kortárs festők munkái azért válnak híressé, mert a világot a maga valóságában mutatják meg. Nekem az volt az álmom, hogy teremtsek lehetőséget arra, hogy ezt valamilyen módon tudjam megfordítani. Megmutatni azt, hogy a képzőművészettel a szépet, a dolgok jó oldalát is ki lehet fejezni. Van egy másik tervem is, amit a pszichológus feleségemmel közösen szeretnénk megvalósítani. A galériába olyan felnőtteket várunk, akik vágynak arra, hogy pihenjenek, relaxáljanak, miközben festenek, és miközben kifejezik az érzéseiket, megszabadulnak a lelki terheiktől. 

— A világjárvány növelte az emberekben a stresszt. A művészet és az általa felmutatott görbe tükör segít ennek a feloldásában? 

— A művészetnek ez a feladata. Segít helyreállítani a belső harmóniát. Ha folyton azon töprengünk, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, akkor nem is fognak jól menni. Ha a görbe tükörben az emberek pozitívumokat látnak, akkor azok pozitív töltetet kapnak. Mindig voltak nehézségek az emberek életében, mindig fel lehetett volna adni, de azok az emberek, akik hittek abban, hogy minden nehézségen túl lehet jutni, azok vitték tovább a társadalmat, és azok viszik tovább most is. Nem kell arra gondolni, hogy mi lesz öt-tíz év múlva, mindig az a fontos, hogy kiegyensúlyozottan éljük meg a mát.

Elek György