Programajánló

A vidéki élet szépségei a Kossuth-kertben

2020.10.10 - 10:45

 A 25 helyi mester és termelő által kínált portéka között fellelhető minden, mi szem-szájnak ingere. Szezonális zöldségeket, minőségi ételeket és italokat, kiváló kézműves termékeket is vásárolhatunk helyi termelőinktől.
Október 10-én, szombaton 10 és 18 óra között a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület a Partium Vidékfejlesztéséért Egyesülettel, a Szatmár Megyei Magyar Gazdák Egyesületével, a CED-del és a SZÁMIT-tal karöltve megtartja a helyi vásárt kiválóan kiegészítő „vidék a városban” rendezvényt. A „vidék a városban” egy olyan sziget a város szívében, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a vidéki élet hétköznapjaiba. A látogatók megcsodálhatják a régi mesterségek rejtélyeit, a lovas udvarban a kovácsmester tevékenységét, majd utazhatnak a lovas hintókon is. Az esemény keretén belül a gyermekek megismerkedhetnek különböző tenyészállatokkal és kisállatokkal, sőt, még pónin is lovagolhatnak. A vidéki élet velejárója a mezőgazdaság, ennek szemléltetése végett pedig a szervezők az Electrolux melletti parkolóban egy mezőgazdaságigép-bemutatót is tartanak, ahol kicsi és nagy egyaránt felülhet a kiállított kombájnra, traktorokra. Az esemény támogatói: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, G. M. Zamfirescu Művelődési Központ, Communitas Alapítvány, Nemzeti Együttműködési Alap.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A szatmárnémeti karácsonyi vásár bezárta kapuit

Ünnepi varázst és a számtalan szép emléket hagy hátra.
Szatmárnémeti

Kossuth-kertből Kiss Gedeon-kert? - KÉPGALÉRIA

Tizenöt éve avatták fel a „fák ezredesének” mellszobrát.
Szatmárnémeti

A „fák ezredesére” emlékeznek

Tizenöt éve avatták fel a Kossuth-kerti Kiss Gedeon mellszobrot – erre, illetve a modern kori szatmár két fontos zöldövezetének (sétatér és Kossuth-kert) létrehozójára emlékeznek pénteken.