Belföld

A vészhelyzet utolsó napja

2022.03.07 - 19:41

A kormányszóvivő  tájékoztatása szerint az egészségügyi minisztérium rövidesen tájékoztatni fog majd arról, hogyan módosulnak a továbbiakban az uniós digitális Covid-igazolványra és a digitális beutazási adatlapra vonatkozó előírások — mivel csak ezt a két dolgot említette, azt még nem lehet tudni, hogy a többi korlátozás a vészhelyzet lejártával automatikusan megszűnik-e vagy lesz, ami megmarad.

Klaus Iohannis államfő pénteken jelentette be, hogy a kormány tagjaival folytatott tanácskozáson úgy döntöttek: március 8. után már nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet, ugyanis a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik.

A Románia területén kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet csaknem két éven át tartott, 2020. május 15-étől 2022. március 8-áig. Ez idő alatt öt járványhullám követte egymást, amelyek egészségügyi óvintézkedéseket tettek indokolttá.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport adatai szerint a koronavírus-járvány kezdetétől 63 993 fertőzött személy halt meg.

A járvány elejétől 2022. március 7-ig 2 771 449 embert diagnosztizáltak koronavírussal, közülük 114 557-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük; 2 594 194 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. SZFÚ
 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Frissítve! Újabb 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában

Február 7-étől újabb 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzet Romániában - döntött csütörtökön az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).
Belföld

A veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbításáról döntött a CNSU

A veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbításáról fogadott el határozatot hétfői ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).
Belföld

Cîţu: jóváhagytuk a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Jóváhagyta a kormány a veszélyhelyzet 30 nappal való meghosszabbítását - jelentette be a kabinet szerda esti ülését követően Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök.