Az aradi vértanúkra és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezett az RMDSZ szatmárnémeti szervezete, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, idén a hagyományoktól eltérően a Petőfi-szobor volt a főhajtás helyszíne.

Dr. Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke köszöntötte a résztvevőket. Nt. Higyed János, a Kültelki Református Egyházközség lelkipásztora a 6. és a 13. Zsoltárt olvasta fel. Kinczel István, a Kis Szent Teréz római katolikus templom plébánosa elmondta: sokszor olvassuk sírköveken, hogy emlékük örökké él. A hősök emléke valóban örökké él, de nem csak emlékezni jöttünk, hanem tanulni és imádkozni azokért, akik a mi hazánkért és szabadságunkért küzdöttek, és imádkozni azért, hogy helytálljunk a magunk helyén.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő kifejtette, hogy egy olyan kort idézünk fel ezen a napon, és egy olyan időszakra emlékezünk, amely a Habsburg önkény és bosszúállás elrettentő cselekedeteinek következményeit hagyta az utókorra. Egy olyan korra emlékezünk, amikor őseink kénytelenek voltak fegyvert fogni és harcba szállni az elnyomás ellen. Egy olyan korra emlékezünk, amelyben a hatalom nem folytatott párbeszédet azokkal, akik úgy érezték — jogosan —, hogy a kormányzati rendszer nincs tekintettel a nép akaratára. Azokra a hősökre emlékezünk, akikben mindvégig ott volt az áldozatkészség és a szabadságszeretet, és olyan értékeket hordoztak, amelyek mindmáig példaértékűek minden generáció számára, hiszen egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem tudta elfogadni a nép szabadság iránti vágyát.

Ez az emlékezés csak részben szólhat a múltról, hiszen ha jól körülnézünk, rádöbbenünk arra, hogy csak a körülmények és az eszközeink változtak a XXI. században. Ma itt állunk 2017-ben, és elmondhatjuk-e, hogy a Romániában élő magyarok szabadnak érzik magukat? Elmondhatjuk-e azt, hogy egyenjogú polgárai vagyunk annak az országnak, amelyben szülőföldünk található? Vonhatunk-e párhuzamot az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc célkitűzései és az erdélyi magyarság mai elvárásai között? 150 évvel ezelőtt az akkori Habsburg hatalom megtagadta a párbeszédet a magyar nemzettel, de a monarchiában élő többi kisebbséggel is, úgy, ahogyan ezen a héten a román társadalom megtagadta a magyarok jogos elvárásainak megvitatását.

2018-ra készülve mi párbeszédet javasoltunk a többséggel, azonban helyette elutasítással találkoztunk. Mi nem elvenni akarunk a román társadalomtól, hanem hozzátenni azokhoz az értékekhez, amelyeket együtt, közösen képviselhetünk a nagy Európában. Egyetlen nemzet sem örülhet a saját szabadságának, amíg a vele együtt élő népek, nemzeti közösségek nem érzik magukat szabadnak — hangsúlyozta Magyar.

Csorján Árpád, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium történelemtanára az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentőségéről beszélt. A szatmári magyarság nem csak az aradi vértanúkra emlékezik. A múltba kalandozó gondolataink középpontjába a mártírhalált vállaló Gonzeczky János tábori lelkész alakját helyezzük, aki kezdettől a magyar szabadság ügye mellé állt. 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétel napján előzetes letartóztatásba helyezték Gonzeczkyt, majd perbe fogták. A vád: hazaárulás és felségsértés. Golyó általi halálra ítélték, és október 8-án kivégezték. Sorsa összekapcsolódik a 13 aradi vértanú sorsával és mindazokéval, akiket a magyar szabadságharcban vállalt hősiességükért kivégeztek. Méltóságukat és tartásukat megőrizték még a kötél szorításakor vagy a sortűz eldördülésekor is. Az utókor ismeri életük utolsó néhány órájának részleteit is, gondolataikat többen lejegyezték. Nem saját sorsuk felett siránkoztak, mert azt tényként elfogadták. Lélekben újraélték a forradalom csatáit, a sikereket és kudarcokat, és aggódva tekintettek a haza jövőjére. Példájuk számunkra örök érték. Példát mutattak gerincességből, tiszta keresztényi helytállásból és abból, hogy nem az számít, hogy le tudnak-e győzni minket, hanem az, hogy mennyire akarjuk a jövőt.

Verset mondott Scheitli Krisztina, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja és Balázs Dániel, az Avram Iancu Általános Iskola diákja. Közreműködött a Dsida Jenő Cserkészcsapat és a Székesegyház Énekkara. Az esemény koszorúzással ért véget.

Elek György