Mi kell ahhoz, hogy — annyi, az utóbbi évek során unalomig ismételt közhely és fűrészpor–ízű ünnepi szónoklat után — valóban hozzánk, nekünk, értünk szóljon egy ünnepi megemlékezés?

Ezen törhetik a fejüket még sokáig az EMNT és EMNP szatmárnémeti székházában megtartott október 6–ai, az aradi tizenhármak emlékének szentelt ünnepség résztvevői. De aligha fogják ezt tenni. Erre a szombat estére gondolva inkább átadják magukat annak a szavakba alig foglalható érzésnek, melynek hatalmas, mindent elborítani látszó áradása felkapta és magával ragadta őket, a szerencsésebbeket talán még most is viszi. Pedig nem történt semmi rendkívüli. Mint annyi más helyén a Kárpát–medence magyarlakta vidékeinek, itt is színültig megtelt az 1848–as szabadságharc vértanúinak emléke előtt tisztelegni kívánó emberekkel egy terem. És akadtak szervezők és művészek, akik összeállítottak és előadtak nekik egy, hőseink emlékét felidéző műsort. Amely után égő gyertyákkal együtt vonultak át a városon és koszorúzták meg a vasút melletti temetőben lévő Kossuth–emléksírt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Néppárt, valamint a Magyar Polgári Párt tagjai, valamint az ünnepség hozzájuk csatlakozott többi résztvevője.

Nem a műsor…

Mihály András és Ammer Norbert hegedűjátéka ( Bartók–duók, Schumann Álmodozása, Massenet Vallásos meditációi) még csak az élményre, a valami szép, komoly és igaz dologra való várakozást ébresztette fel. Majd jött a László Zita versekből, prózából, dalokból egyetlen Petőfi vers fonalára felfűzött, egyedi összeállítása és mindenki szinte kővé meredt. Hát így is lehet A nép nevében szavalni, olyan kócos és magával ragadó spontaneitással, mint a márciusi ifjak forradalmának első napja volt? Élni és éltetni eszmét, történelmet és hitet, zászlóként lobogni az indulatban? Fájni az előttünk éltek fájdalmában, felmagasztosulni szeretetben, áldozatban, méltósággal viselt balsorsban? A kivégzésükre váró tábornokok utolsó szavai, imája, levelei szeretteikhez — szemtanúk emlékei, leszármazottak hagyatéka. Kányádi Sándor, Balassi Bálint, Szabó Lőrinc és Nagy László versei vázlatos, de átfogó és napjainkig érő képet adtak a felidézett korról. A Hencz József zenekíséretével, néhol vele együtt énekelt dalok porba sújtottak és égig emeltek, hatásuk alól senki nem tudta, nem is akarta kivonni magát. A megszenvedett történelem elevenedett meg, sodort magával és követelt folytatást. Egy sok munkával begyakorolt színészi produkció, ahol minden szónak, hangsúlynak, mozdulatnak pontos helye, szerepe van, talán nem tudta volna kiváltani ugyanezt a hatást.

Ez az este maga volt az ünnep.

Báthory Éva