Szatmárnémeti

A véres gyilkosságok éve volt 2020

Tavaly 21 halálos közlekedési baleset történt a megye útjain
2021.01.28 - 12:58
Bár hat emberölés és 21 halálos baleset történt tavaly Szatmárban, országos szinten még mindig az egyik legbiztonságosabb megyének számítunk, ráadásul több mint 16%-kal kevesebb bűncselekmény történt, mint egy évvel korábban — tájékoztat a rendőr-felügyelőség.

Sokan és sokszor elégedetlenek a rendőrség munkájával (és nem is mindig alaptalanul), de a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség évértékelő összesítésében szereplő adatok ismételten megerősítették azt a már évek óta állandósult — s talán kicsit már unalmasan is hangzó — tényt, hogy Szatmár megye biztonságos. Ráadásul a koronavírus-járvány és a különböző korlátozások még inkább „lecsendesítették” a szatmáriakat, s tavaly összességében 16,2%-kal kevesebb bűncselekményt jelentettek a rendőrségen, mint egy évvel korábban, így az egyébként is évek óta alacsony bűnözési ráta még inkább csökkent — az pedig külön pozitívum, hogy nem annyira a személy elleni erőszakos cselekmények, mint inkább a lopások és csalások dominálnak.

Hat emberölés történt

Tavaly hat gyilkosságot követtek el, és ez a szám is állandónak minősíthető, ugyanis az emberölések száma hosszú évek óta szinte konstansan 4–5 között mozog, és szerencsére csak nagyon ritkán követnek el előre megfontolt szándékkal gyilkosságot. Ám míg az előző évek emberöléseinek zömét különös kegyetlenség és extrém brutalitás jellemezte, a tavaly elkövetett gyilkosságok majd' mindegyike a véres kategóriába tartozik, kivéve a március elején Pusztadaróc és Atya között történtet, amikor C. C. összeverte és pocsolyába fojtotta alig 18 éves áldozatát; júniusban Avasfelsőfaluban 25 késszúrással kaszabolta le áldozatát D. B., holttestét pedig a magánháza előtti zöldövezetre dobta; július elején Tasnádon torkollt tragédiába a családi veszekedés, mert a féltékenységtől és alkoholgőztől bódult P. G. sem megérteni, sem elfogadni nem akarta, hogy felesége el akar válni, kést ragadott, amivel sorozatosan lesújtott az asszony mellkasára, hasára, felsőtestére; július végén Vámfaluban ért tragikus véget az italozás: B. Gh. torkon szúrta áldozatát, majd felgyújtotta viskóját; augusztus elején Szatmárnémeti központjában, az egyik pizzázó teraszasztaláról felkapott késsel szúrta szíven alig 29 éves áldozatát minden ok nélkül egy hajléktalan; december elején Érszodorón bántalmazta 82 éves áldozatát a házba betörő B. R. és B. M. olyan súlyosan, hogy az belehalt sérüléseibe.

Sok lőfegyvert koboztak el

Bár egyre többen hódolnak a vadászatnak és a légpuskás paintball élvezetének, még mindig nagyon sokan „felejtik el” bejelenteni a rendőrségen, ha egy-egy újabb „játékszerrel” gazdagodott arzenáljuk, vagy nem a törvényben előírtak szerint tárolják-szállítják azokat. A rendőrség Lőfegyverek, Robbanószerek és Veszélyes Anyagok Osztályának munkatársai 54 bűncselekményt regisztráltak és 21 lőfegyvert (4 vadászpuskát, 3 pisztolyt, 7 önvédelmi pisztolyt és 7 légpisztolyt) és 211 töltényt koboztak el, illetve az év végi ünnepkörhöz kötődő, tematikus razziáik során 346 kilogramm petárdát és tiltott tűzijátékot, valamint 70 300 kg veszélyes anyagot.

21 halálos baleset

Közlekedésbiztonsági szempontból továbbra is az ország egyik legbiztonságosabb megyéje vagyunk — ezt a rangsort a balesetek és az ezek súlyos sérültjeinek, valamint halálos áldozatainak számát figyelembe véve állítják fel, s mint az évértékelőből kiderül, tavaly a súlyos balesetek száma 19%-kal csökkent 2019-hez viszonyítva: 21 halálos és 72 nagyon súlyos/súlyos közlekedési baleset történt a megye útjain, a legveszélyesebb útszakasznak pedig továbbra is a 19-es országút minősül, amelynek Nagykároly–Szatmárnémeti–Sárközújlak–Avasfelsőfalu vonalán nem kevesebb mint öt személy vesztette életét, és tízen szenvedtek nagyon súlyos sérüléseket.
Az országutakon elkövetett szabálytalankodásokért összesen 4313 jogosítványt vontak be és 54 195 bírságot róttak ki — ebből 3813 jogosítványbevonással (közel 150-nel többel, mint egy évvel korábban) és 33 541 bírsággal kimondottan a megengedett sebességhatár túllépését „díjazták”.
A balesetek legfőbb kiváltó oka továbbra is a gyorshajtás (a sebességmániás gépkocsivezetők száma nem csökkent az előző évekhez képest), az ittas vezetés — és sajnos egyre részegebben ülnek vagy inkább tápászkodnak a volán mögé, ugyanis az ellenőrzések során lebukott illuminált sofőrök több mint negyedénél 1 ezrelék körüli, illetve annál nagyobb alkoholszintet mutatott ki a szonda — és a kötelező elsőbbségadás elbliccelése. Persze a gyalogosoknak sem kell szégyenkezniük, szabálytalankodásaik (és kimondottan az úttesten körültekintés nélkül való átszaladás, zebrára körültekintés nélküli lelépés) továbbra is előkelő helyet foglalnak el a balesetek kiváltó okai között.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Busz koccantott Passatot — szűk a Sugárút

Megtudtuk, hogy mi volt az oka a csütörtök déli, Sugárúti buszos incidensnek.
Szatmárnémeti

Házkutatást tartanak a szatmárnémeti közlekedésrendészeten

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik hét Máramaros és Szatmár megyei helyszínen.
Belföld

Előzetesben a gyereket gázoló gyerek

A fiatalt gondatlan emberöléssel, gondatlan testi sértéssel, a baleset helyszínének elhagyásával és jogosítvány nélküli vezetéssel gyanúsítják.