Egészség

A véralkoholszint emelkedésével együtt nő a szívritmuszavar kockázata is

2017.04.26 - 17:30

Minél többet iszunk, annál rosszabb a szívnek – állapították meg müncheni kutatók a világ legnagyobb sörfesztiváljának, a müncheni Oktoberfestnek a látogatói körében végzett nagyszabású felmérésükben.

A kutatók nagy létszámú résztvevőn (3028 főn) vizsgálták az alkohol hatását közvetlenül a fogyasztás után. A müncheni egyetemi klinika kutatói a 2015-ös sörfesztiválon látogattak ki nap mint nap a sörsátrakba, ahol arra kérték a fesztiválozókat, hogy anonim módon vegyenek részt az okostelefonos EKG-mérés és alkoholszonda segítségével végzett kutatásban – írja az MTI. A sörsátrak látogatóinak csaknem egyharmadánál állapítottak meg akut szívritmuszavart, egynegyedüknél lépett fel erős szívdobogás, és a problémák az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan nőttek. Kisebb tanulmányok már korábban is arra engedtek következtetni, hogy a sok alkohol rövid távon szívritmuszavart okoz. Ezt a munkaszüneti napi szívszindrómának (holiday heart syndrome) nevezett jelenséget azonban mindeddig nem alkoholfogyasztás közben diagnosztizálták, hanem csak utólag, az orvosnál már józanul tett látogatás alkalmával. Az Oktoberfest különösképpen alkalmas egy ilyen kutatáshoz: aligha van a világon még egy másik rendezvény, ahol ilyen hosszú időn át ilyen élénk lenne az alkoholfogyasztás. A fesztivál 16 napja alatt hatmillióan látogatnak ki a sörsátrakba, és hétmillió korsó sört fogyasztanak el.

G