Szombaton huszonegyedik alkalommal szólalt meg a csengő a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán, hogy annak hangjára újra egybegyűljenek Szatmárnémeti magyar középiskoláinak végzősei.

A Gaudeamus zenéjére előbb a Véndiákszövetség zászlaja és a milleniumi zászló, majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Református Gimnázium és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont zászlaja, végül a 44–es Cserkészcsapat zászlaja vonult fel a színpad és a résztvevők között. Ezt követte az érettségi találkozósok felvonulása, a legidősebbeken látszott a legnagyobb izgalom. A 65 éves érettségitalálkozót tartó véndiákok közül heten jelezték részvételi szándékukat, de csak hárman (Pallai Géza, Riskó György és Tóth Zoltán) jelent meg, számukra Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke díszoklevelet adott át. Őket követték a 60, 55, 50, és a többi kerek érettségi találkozót ünneplő osztályok. Az arcokon látható volt az öröm, a ragaszkodás, az a boldog érzés, hogy újra itt lehetnek, hogy felidézhetik a múltat, a közös pillanatokat, amelyek örökre belevésődtek az emlékezetükbe. Ezek a véndiákok teljesen értetetlenül figyelik azt, ami a mai iskolákban történik, hiszen nekik minden nap meg kellett küzdeniük, sok mindenről le kellett mondaniuk azért, hogy tanulhassanak. Elsőként Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke köszönte a résztvevőket. Örömét fejezte ki amiatt, hogy Ligeti L. Zoltán álmai megvalósultak. Az első Véndiáktalálkozó nagy reményekkel indul, de akkor még nem volt biztos a sikere. A XXI. Véndiáktalálkozó azt bizonyítja, hogy van jelene és bízzunk abban, hogy lesz jövője is. A szatmári magyarság nagy ünnepe ez, és hisszük, hogy az is marad. Sipos Miklós, a Szatmár–Németi Református Egyházközség lelkipásztorának és Román János, a Kálvária–templom plébánosának ökumenikus imája után Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója mondott köszöntőt. Az igazgatónő kiemelte, hogy azok a láncszemek, amelyek itt kapcsolódtak össze, nem szakadnak el, mert akkor még a tanulók nem a világban keresték a barátokat, hanem a barátokban lelték fel az egész világot. Szász Piroska főtanfelügyelő–helyettes elmondta, mi, szatmáriak, iskoláink sokféle arcát őrizzük emlékeinkben. A nehézségek ellenére sohasem adtuk, adjuk fel az anyanyelvi oktatásért, a magyarság jövőjéért, hitéért, kultúrájáért folytatott küzdelmet. Szükség van ilyen „lélekből induló ünnepekre” is, hiszen a legszebb emberi tulajdonság az emlékezés. Ez bennünk él és valahogy össze is tart minket, az identitás — a hovatartozás —, az együvé tartozás tudat. Az emberek, akiknek az életében egykor valami közös volt, valamilyen oknál fogva szeretnek találkozni egymással. Felemelő érzés, amikor a régi barátokkal összejöhetünk, illetve újakkal is találkozunk, akik a következő találkozón már régi barátokká válnak. Legyen ez a találkozó a hétköznapokat megszakító kikapcsolódás, mely rendhagyó módon kiemel bennünket a megszokottból, és alkalmat teremt közös múltunk, identitásunk megélésére., fogalmazott Szász Piroska.

Találkozások

A Véndiáktalálkozókat nem egyformán éli meg mindenki. A fiatalokban még frissek az emlékek, ők még túl sok újat nem tudnak mondani egymásnak, de az egymástól egyre jobban elszigetelődő világban számukra is sokat jelent, ha bár néhány órára is, közösségbe kerülnek. A közösségigény, a találkozások lehetőségének keresése az idő múlásával egyre szükségesebbé válik. Az idősebbek már betegségeikről is megfeledkeznek, álcázzák a fáradtságot, megpróbálják magukat jó színben feltüntetni, hogy vidáman mondhassanak el legtöbbet családjukról. Azok, akik már rég külföldön élnek, szintén örömmel jönnek haza és azt sem szégyenlik beismerni, hogy bármennyire jól éljenek is, az igazi otthonuk itt van. Ezért van az, hogy minden évben, egy–két napra közös otthonná tud válni az ősi iskola udvara. A jó hangulat megteremtéséhez hozzájárult Nagy Orbán és Nagy Anikó műsorvezető is, az esti órákban pedig Vargáék és barátaik.

Elek György