Szatmárnémeti

A véleményedre van szükség

2020.06.17 - 05:40

Az RMDSZ a világjárvány kezdete óta szoros kapcsolatot tart fent a tagjaival és a megye lakosságával, a mostani telefonos akció is ezt hivatott erősíteni.

„Tisztán akarjuk látni, melyek a COVID-19 hatásai a Szatmár megyei magyarság és az összlakosság körében egyaránt, kíváncsiak vagyunk, hogyan látták az emberek a lakosokért dolgozó önkormányzataink működését a járványhelyzetben. Ezek számunka nagyon hasznos információk lesznek, hiszen ezek tükrében tudunk előrelépni a következő időszakban.

A koronavírus miatti korlátozások jelentős része továbbra is érvényben van, meg kell tanulnunk együtt élni bizonyos intézkedésekkel, az ezekről alkotott nézetekre is kíváncsiak vagyunk.

A közvélemény-kutatásunkkal Szatmár megyéből több ezer személyt szeretnénk elérni, hiszen ekkora részvétellel már elmondhatjuk, hogy a megye lakosai reprezentatív hányadának véleményét tudhatjuk majd magunkénak” — mondta el Nagy Szabolcs, a Szatmár megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Hozzátette: „A következő napokban a megyei RMDSZ munkatársai telefonon fogják keresni a lakosokat, kérem, fogadják hívásainkat bizalommal, és mondják el őszinte véleményüket a feltett kérdésekre.”

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Turos Lóránd: Néhány napon belül véget érhet a kormányválság

Az RMDSZ ügyvezető elnöksége támogatja Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelöltségét.
Belföld

Nem áll be Veştea mögé az RMDSZ

Olyan szavazatokra is szükség lenne a kormányalakításhoz, amelyekkel nem akar egy lapra kerülni a Szövetség.
Belföld

Veştea nem hátrál, a PNL-s ultimátum sem riasztotta vissza

Nem adja vissza a kormányalakítási megbízást - a liberálisok (pártilag) nem támogatják, a PSD az RMDSZ döntésére vár.