Külföld

A vártnál erősebb növekedést produkált a holland gazdaság

2019.08.14 - 19:00

A vártnál nagyobb mértékben, 0,5 százalékkal nőtt Hollandia bruttó hazai terméke (GDP) 2019 második negyedévében, miközben rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az országban - jelentette szerdán a hágai statisztikai hivatal (CBS).

A növekedést elsősorban a beruházások, a belső kereslet és az export segítette.

Elemzők kiemelték, hogy a Hollandia legfőbb kereskedelmi partnerének számító Németország gazdasági teljesítménye eközben negyedéves összevetésben 0,1 százalékkal csökkent.

"Nagyon jól teljesítettünk a szomszédos országokhoz képest, főként az erős hazai kereslet miatt" - mondta Peter Hein van Mulligen, a CBS vezető közgazdásza.

A GDP-növekedés mértéke hasonló volt, mint az ezt megelőző két negyedévben, erősebb, mint a szakértők által előre jelzett 0,3 százalék.

Az euróövezet ötödik legnagyobb gazdaságának számító Hollandiában 3,3 százalékosra csökkent a munkanélküliség ráta, ami történelmi rekordot jelent, és a bérek is emelkedtek. Ezek nyomán 2 százalékkal nőttek a fogyasztási kiadások, a vállalati beruházások 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A gyengélkedő német gazdaság valamelyest visszavetette a keresletet a holland ipar bizonyos termékei iránt, az exportnövekedés azonban így is 3 százalékos volt.

A hágai kormány illetékes testülete csütörtökön fogja frissíteni gazdasági előrejelzését a legújabb adatok tükrében. Júniusban az idei és a jövő évre egyaránt 1,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizáltak.