Nagykároly

„A város legszebb óvodája”

2013.08.08 - 10:03

Gőzerővel folynak az egykori 4-es Számú Általános Iskola épületének felújítási munkálatai, Nagykárolyban. Ősszel itt két új csoporttal indul be az óvodai foglalkozás.

A munkások rohamtempóban dolgoznak, hogy az egykori nagykárolyi 4-es Számú Általános Iskola épületében minden készen álljon az ősszel induló tanévre. Akkor ugyanis óvodások foglalják majd el az épület termeit, lévén hogy az iskola átadja a helyét egy óvodának, mégpedig a Progresului utcai tanintézmény két csoportjának.

A felújítási munkálatok költségeit a nagykárolyi önkormányzat állja. Új tantermek, ebédlő, tornaterem, új, a korosztálynak megfelelő illemhelyek kialakítása, az udvar rendbetétele — , ezt célozzák azok a munkák, amiket jelenleg végeznek a szakemberek. Korábban tanácsülés keretében döntöttek arról a tanácsosok, hogy az említett épület a városi büdzséből kerüljön felújításra. Keizer Lajos alpolgármester akkor úgy fogalmazott: a város legszebb óvodája lesz az épület. Úgy tűnik, minden adott ehhez, hiszen a külső falakat hőszigetelő burkolattal vonták be, s az ablakokat is kicserélték a napokban. A Petri úton található épület előtt egy szép park található, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a parkolási lehetőségek is biztosítottak.

Az ingatlanban korábban ideiglenesen a Városi Múzeum „tanyázott”, de itt biztosítottak termet a Werdnig Hoffman Egyesület számára is. Előbbiek a Károlyi-kastélyba, utóbbiak a felújítás alatt lévő Szociális Központba helyezik át székhelyüket. Vagy ennek az épületnek a szomszédságában, vagy benn az épületben kapnak majd új helyet, mondta el lapunknak Kovács Jenő polgármester.

Minden adott tehát ahhoz, hogy az óvoda megnyissa kapuit szeptemberben. A munkálatok befejezésének várható időpontja: szeptember 10.

Tőtős Tímea