A kastély mellett a város ékessége a dendrológiai park — mondta el a neves nagykárolyi szakember, Karácsonyi Károly. Múzeumok éjszakája elnevezéssel tartottak szombaton rendezvénysorozatot Nagykárolyban is, és akkor került sor a kastélykertbeli sétára is.

A Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ és a Szatmár Megyei Múzeum nagykárolyi részlegének szervezésében tartott rendezvény keretében kora délelőtt Karácsonyi Károly szólt a kastélykertről, annak történetéről, a dendrológiai értékeiről. Utóbbiakat meg is mutatta. A továbbiakban arról emlékeztek meg, hogy 100 esztendeje Nagykárolyba látogatott a román királyi pár. Korabeli ruhák felvonultatására is sort kerítettek, de volt zongorakoncert is, valamint gasztrotörténeti előadás, de az Egyedi Film által készített, a kastélyról szóló filmet is több alkalommal levetítették, zenével kedveskedett az Acoustic Station, azaz Putovits Ábel, Szűcs József és Bogdan Georgescu. Talán a leglátványosabb eseménynek a lovagterem szolgált otthonául: táncra perdültek, keringőztek a jelenlévők. A rendezvényeken hozzávetőleg nyolcszázan vettek részt.

A város dísze lesz

Móricz Zsigmond egyik regényében is feltűnik a nagykárolyi Károlyi-kastélyt övező dendrológiai park. Az író szerint 1622-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felesége, Károlyi Klára vallatja Gyulafehérváron a Nagykárolyban megforduló követeket. Tudakolja: „mi van a kertemben?”, „hogy néznek ki a fák, a bokrok?” Karácsonyi Károly biológus, muzeológus, természettudományi szakíró, Pro Urbe-díjas nagykárolyi, aki a tanulmányaiban főleg Szatmár, Bihar és Szilágy megye növényvilágát ismertette, és a nagykárolyi múzeum természetrajzi részlegének mintegy 28 000 darabból álló kollekcióit összeállította, egyelőre nem tudja, honnan, milyen forrásban lelt rá Károlyi Klára levelére Móricz Zsigmond. Mint fogalmazott, feltételezhetően hiteles a forrás. Azonban az már tény, hogy 1666-ban a törökök és a krími tatárok megostromolták a nagykárolyi várat. A háromnapos ostrom ellenére nem sikerült bevenniük a várat, azonban feltételezhető, hogy ha korábban volt is valamiféle növénygyűjtemény a vár körül, az a csatározások során megsemmisült vagy legalábbis jelentősen megsérült. Evlia Cselebi török világutazó beszámol a támadásról. De ír például az Ecsedi-láp úszó szigetéről is… Az első konkrét említés 1698-ból származik, akkoriban amolyan vegyes kert vette körbe a várat, amelyben voltak díszfák, uzuális növények, gyógynövények, gyümölcsfák stb. Fokozatosan alakulhatott át díszparkká, ugyanis a 18. század elején már több forrásban bukkanni arra, hogy hajókkal is szállítanak ide fákat. Aggódnak a grófi család tagjai amiatt, hogy a gyökerek megsérülnek az utazás során… Karácsonyi Károly a kastélykertet ismertető sétája során megemlítette, hogy az első egzotikumok akkoriban kerülhettek ide. Az 1700-as évek derekán egy kapucinus barát részletesen beszámol a parkról, kiemeli annak szépségét. Megemlíti a virágzó aloékat, a teknősbékák tavát stb. A 18. század végén felmerült, hogy a kastélyt a város szélén, a Somos területén építsék fel. Egy neves építész készített is terveket a főúri lakot körülvevő parkról. Karácsonyi Károly elmondása szerint a schönbrunni palotához hasonló lett volna. Végül mégis a vár lebontása mellett döntöttek, és a parkot is itt hozták létre, illetve az itt lévőt bővítették. Az arborétum magja a mostani kastélykert nyugati oldalán lehetett. Később nagyobbították, a mostani víztorony helyén lévő sörház tájékán. Működött itt egy úgynevezett „orangerie”, azaz üvegház — a korban ezekben elsősorban citromot és narancsot termesztettek, innen az elnevezés. A nagykárolyi elsősorban a kaméliákról lett híres, azonban az az építmény az 1880-as évekbeli tűzvészben megsemmisült. A későbbiekben hozzákezdtek az újjáépítéshez, korabeli beszámolók szerint érkeztek is német szakemberek, azonban az első világháború kitörésekor bevonultak, mégpedig úgy, hogy még a felszereléseiket is hátrahagyták. A következő időszakban — a korabeli újságok beszámolói szerint is — keveset ügyeltek az arborétumra.

„Én mint gyerek, a '40-es évek végére emlékszem. Akkoriban már jártam itt, nyilván akkor más szemmel láttam. Tény azonban az, hogy eléggé el volt vadulva. Mikor idekerültem a múzeumba — hogy magamról is beszéljek —, akkor felmerült, hogy kezdjünk valamit a parkkal. Ez '71-ben történt. A város vezetősége jóváhagyta az első intézkedést: egy óriási irtóakciót. Arra azért volt szükség, mert itt egyszerűen el volt vadulva minden. No, azóta hullámzó fejlődést mutatott a park evolúciója. Nyilván volt egy elképzelés, miszerint nem akármit ültetünk bele, hiszen ha az épület egy ilyen érték, akkor ne legyen a park egy homogén növényzetű, közönséges fajokkal teletűzdelt valami, legalábbis az én koncepcióm az volt, hogy legyen ez, ha nem is botanikuskert, hanem egy olyan kollekció, ahol sok minden megtalálható, olyan, amit máshol nem láthatnak az iskolások vagy a felnőttek. Hogy sikerült mindez? Ezen sokat lehetne vitatkozni. Nyilván pro és kontra is sok vélemény van. Én azt hiszem, hogy jó irányba haladtunk. Olyan nyolcvan százalékban rendeződött. Tovább kell menni vele. Ugye mindig pusztulnak ki fajok, pontosabban példányok, de ez olyan, mint ahogy az emberek is meghalnak. Állandóan helyettesíteni kell és állandóan gondozni. Én úgy érzem és úgy látom, hogy mostanra mindenki megnyugodott: hogy igen, azért itt csak jó munka folyt, jó irányba ment a dolog. Itt senki rosszat nem akart. Egyszerűen a város érdekében egy szép dolgot kell létrehozni… Én látom, hogy ha bejönnek az emberek — és ennek nagyon örülök —, mennek, nézik, filmezik, fényképezik még a táblácskákat is. Nyilván vannak dolgok, amiket még javítani kell, de én azt hiszem, hogy a következő években, évtizedekben, ha ez így megy, akkor éppen olyan dísze lesz a városnak a park, mint maga a kastély. Pillanatnyilag — én úgy tudom — több mint kétszázféle fa és cserje található itt, de ezek létszáma nyilván változik. Mindenesetre a tendencia az, hogy lehetőleg szép dolgokat hozzunk, olyanokat, amelyek meg is maradnak, tehát akklimatizálhatók. Nem mindig sikerül ez sem, mert nyilván ezek a ritka fajok érzékenyebbek, de ez a rizikó benne van… És aztán reméljük, hogy a következő időszakban ez a szortiment még bővülni fog. Emellett betölti azt a szerepet, hogy szűri a levegőt. Bár ezt én régen mondom, és most úgy tűnik, hogy meg is valósul, hogy kéne még egy parkerdő a város szélére. Úgy tűnik, hogy ez meglesz. Akkor ezt egy kicsit lehetne tehermentesíteni… Valamikor 1820-ban volt hét darab erdőnk, ha jól tudom, százhúsz hektáron, és most egy darab sincs. Akkor nem volt ipar, esetleg a csorda verte fel a port… Tehát az nagyon kellene. Én ezt régóta mondom, nem az én érdemem, de úgy tűnik, ez is rendeződni fog” — mondta el Karácsonyi Károly nagykárolyi biológus.

Megyeri Tamás Róbert