Vidék

A vám mellett akartak átsurranni a zöldhatáron

Fotó: Román Határrendészet
2021.07.13 - 19:40
Vagy nagyon rossz irányba küldték őket, vagy nagyon bátrak voltak, mindenesetre hétfőn 20 óra körül a petei határátkelő épületének közelében próbált meg átkelni a román-magyar zöldhatáron két férfi, s már csak 150 méterre voltak a céltól, amikor a határrendészek feltartóztatták őket.

A kihallgatás során a 16 éves líbiai és a 36 éves algériai állampolgár elmondta: mindenképp Olaszországba akartak eljutni, hogy ott munkát keressenek. A határrendészek illegális határátlépés kísérletének vádjával indítottak eljárást ellenük, ugyanakkor nyomozást indítottak annak kiderítése érdekében, hogy hol és mikor léptek be Románia területére — úgy tűnik, az sem a megszokott, szabályos módon történt, mert egyetlen átkelőpontnál sincs nyoma.

Ilyen értelemben valamennyivel könnyebb helyzetben voltak azok a máramarosszigeti határrendészek, akiknek Straja település egyik utcáján tűnt fel két, szemmel láthatóan elveszettként lődörgő fiatal — mint kiderült, a 26 éves algériai és a 24 éves Comore-szigeteki állampolgár az ukrán-román zöldhatáron keresztül érkezett, és a schengeni övezetbe akartak eljutni. Ellenük illegális határátlépés vádjával indítottak eljárást. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Titkos cigarettagyárat működtettek ukránok

Lecsaptak egy raktárnak álcázott, agyonszigetelt dohányüzemre, ahol az elmúlt évek legmodernebb cigarettagyártó gépsorát és 16 millió szál, illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le.
Szatmárnémeti

Megint „felfedezték” Szatmárt az illegális határátlépést tervezők

Az utóbbi hónapokban relatív csendes volt a Szatmár megyei zöldhatár, ám úgy tűnik most ismét „felfedezték” az illegális határátlépésre készülők, s főleg a Szudánból érkezettek — ezen a hétvégén három csapat is lebukott.
Vidék

Illegális hulladéklerakókat „jutalmaztak”

Január 6-án a szaniszlói önkormányzat értesítette az Országos Környezetvédelmi Őrség Szatmár megyei kirendeltségének munkatársait, mivel tetten értek egy polgárt, aki a község területén hulladékot pakolt le.