Szatmárnémeti

A változásra és a folytonosságra szavaztak

2016.06.06 - 10:02

Szatmárnémeti polgármesterjelöltjei — szám szerint tízen — és a megyei pártelnökök kora délelőtt adták le szavazatukat, ezzel is jó példát mutatva választóiknak. Voksolásukat követően mindannyian elmondták, mire és miért is szavaztak.

 

Legkorábban, alig pár perccel a szavazóházak 7 órai „nyitását” követően Riedl Rudolf, a megyei tanács alelnöke rótta le állampolgári kötelességét, s mint fogalmazott, a város és megye polgárainak érdekeit szem előtt tartva azért szavazott, hogy a dolgok jó irányba forduljanak végre. „Én Szatmár megye és Szatmárnémeti változásra adtam le a voksom. Olyan megyét és várost szeretnék, ahol jobb élni” — mondta szavazását követően Ressler Stefan, a Német Demokrata Fórum megyei alelnöke. Kilenc órakor két polgármesterjelölt, a függetlenként induló Horea Anderco és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) jelöltje, Ioan Opriş szavazott „A szükséges változás érdekében szavaztam, mert nem vagyok megelégedve azzal, ami Szatmárnémetiben történik” — mondta Anderco, s ugyanezen gondolatot fogalmazta meg Opriş is, aki szintén a változás érdekében szavazott.

Kereskényi Szatmárnémeti polgármestere!

Kereskényi Gábor, az RMDSZ polgármesterjelöltje feleségével és kislányával érkezett a szavazóházba — utóbbi segített is neki a szavazólapokat bedobni az urnákban —, s mint mondta: reális változásra voksolt. „A mai szavazás sorsdöntő. Azt a reális változást támogattam ma szavazatommal, amelyre négy éve szüksége van ennek a városnak és a megyének. Szavazatomat olyan jelöltekre tettem, akiknek van reális esélye arra, hogy ezt a változást végbe is vigyék. Ma Szatmárnémetiben nagy a tét. Az üres ígéretek és a konkrét tervek között kell választaniuk a szatmáriaknak. Számomra nem kérdés, hogy az utóbbit kell minden városáért aggódó szatmárinak támogatnia. Most tényleg fontos!” — fogalmazott.

Szintén egy időben, 10 órakor szavazott az egykori kutya-macska barátság, s azóta már csak marakodótárs, Dorel Coica jelenlegi polgármester és Adrian Ştef, az ALDE polgármesterjelöltje. „Szeretném, ha minél többen mennének el ma szavazni. Ha a jelenlét nem éri el az 55–60%-ot, ellenjelöltemnek nagyon is reális esélye van megnyerni a választást, ha pedig 55–58%-nál nagyobb lesz a részvételi arány, akkor roppant szoros lesz a verseny” — mondta Coica, aki családja és két és féléves unokája kíséretében érkezett a szavazóházba és Theoval közösen dobta be a szavazólapokat az urnákba. „A folytonosságra szavaztam. Nagyon sok projektet lezártunk és sok újat is elindítottunk. Ez az év döntő lesz Szatmárnémeti fejlődése számára. Folytatni szeretném azt, amit eddig elkezdtünk és szeretném, ha 2020-ra Szatmárnémeti olyan várossá fejlődne, amilyennek mindannyian látni szeretnénk” — tette hozzá.

Adrian Ştefet gyermekei kísérték el a szavazóházba, s voksolása után úgy fogalmazott: Szatmárnémeti jövőjére szavazott, hiszen egy olyan városra van szükség, ahol mindenki megtalálhatja a helyét, ahol mindenki jól érzi magát. A folytonosságra szavazott viszont Ovidiu Silaghi, az ALDE megyei elnöke, mert mint mondta, az általa választott jelölteknek komoly közigazgatási tapasztalataik vannak és folytatni tudják a megkezdett fejlesztéseket. Értelemszerűen, szintén a folytonosság érdekében voksolt Octavian Petric képviselő, a Szociáldemokrata Párt megyei elnöke, Romeo Nicoară, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke pedig arra szavazott, hogy jobb életük legyen a szatmáriaknak.

Pataki Csaba szenátor kihangsúlyozta, a változásra tette le a voksát és egy élhető Szatmár megyéért szavazott, ahol minden lakos, a gyerekek és idősek, fiatalok és középkorúak egyaránt megtalálják a helyüket. „A szatmárnémeti változásra és egy élhető, fejlődő Szatmár megyére szavaztam, ahol gyermekeink otthon érezhetik magukat. Mindannyian érezzük, hogy nagy a tét — közösségünk számára éppúgy, mint Szatmár megye településeinek fejlődése szempontjából. A továbbiakban is arra biztatok mindenkit, hogy szánjon az idejéből 15 percet arra, hogy menjen el szavazni, mert közösségünk ügyeit azok fogják a következő négy évben irányítani, akiket a mai nap megválasztunk” — mondta. A változást tartotta szem előtt Erdei D. István képviselő is — valamint a dinamizmust, a rendet és a jövőt —, akárcsak Adrian Cozma PNL-s polgármesterjelölt, aki úgy fogalmazott: „A változásra szavaztam, hogy újra büszke lehessek a városomra.”

 

Szabó Kinga Mária