A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: Luther születése évfordulója (november 10.), illetve halála napján (február 18.), az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napján (június 25.). 
1667-ben, a 95 tétel nyilvánosságra hozásának 150. évfordulóján a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy azt a napot, október 31-ét, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék — ettől az időtől fogva lassanként más evangélikus egyházakban is szokásba jött ennek a napnak, vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése.

1517. október 31-én tette közzé Luther Márton wittenbergi Ágoston-rendi szerzetes híres 95 tételét, melyeket a bűnbocsánat és a búcsúcédula-árusítás gyakorlatának kapcsán fogalmazott meg. A vitaindító írásnak szánt dokumentum, amelyet Luther állítólag a wittenbergi vártemplom kapujára is felszegezett, utóbb korszakhatárnak bizonyult a kereszténység történetében, mivel a szerzetes és a katolikus klérus között kiéleződő konfliktus hamarosan a reformációval bekövetkező egyházszakadáshoz vezetett.

A wittenbergi 95 pont kifüggesztésének legfőbb előzménye az 1516-ban kezdődő búcsúcédula-árusítás volt, melyet a Luther által később bírált Johannes Tetzel dominikánus szerzetes és társai a Szent Péter-székesegyház újjáépítése, valamint – nem hivatalosan – Albert mainzi érsek adósságainak lefaragása érdekében indítottak. A búcsúcédulák osztogatása a 16. század elejére már a háborúk és fényűző építkezések nyomán túlköltekező pápák bevett pénzszerzési módszerévé vált, annak tehát jól kialakult gyakorlata volt: a hívek megfelelő adományért cserébe igazolást kaptak arról, hogy bűneik bocsánatot nyertek. „Amint a pénz a ládikába hullik, a tisztítótűzből a lélek kiugrik” – mondta állítólag Tetzel, a neki tulajdonított kijelentés pedig kiválóan rávilágít arra, hogy ez a szokás etikai szempontból bizony ugyancsak aggályos volt.
A búcsúcédula-árusítás gyakorlata a wittenbergi egyetem elismert teológusát, Luther Mártont is felháborította, aki ugyan Bölcs Frigyes szász választó (ur. 1486–1525) alattvalójaként nem találkozott Tetzelékkel – hiszen a fejedelem nem engedte be őket országába –, hívei közül viszont 1516–17 során sokan útra keltek a bűnbocsánat elnyerésére, és utóbb beszámoltak neki tapasztalataikról. A Ferenc-rendi szerzetes a hallottak nyomán úgy döntött, panaszlevelet ír Albert érseknek, melyet 1517. október 31-én küldött el Mainzba. Az üzenettel együtt Luther egy 95 tézisből álló vitairatot is eljuttatott feletteséhez, melyet Philip Melanchton szerint azon az estén – német nyelven – a wittenbergi vártemplom kapujára is kifüggesztett.
A lutheri 95 pont kapcsán fontos előre leszögezni, hogy a szóban forgó tételek nem kinyilatkoztatásul íródtak; éppen ellenkezőleg, vitára buzdították azokat az olvasókat, akik megfelelő teológiai képzettséggel rendelkeztek. A cél – mint az idézetből is kiderül – mindössze egy disputa összehívása volt, a dokumentum pedig a kezdeményező szerzetes álláspontját tükrözte. Luther tehát az általa szerkesztett 95 tétellel nem egy új felekezetet akart alapítani – bár később kétségkívül ez történt –, hanem „mindössze” a katolicizmust igyekezett megreformálni oly módon, hogy a búcsúcédula-árusítás károsnak ítélt gyakorlatát kiiktatja.

A négy sola

Luther tanításának lényege, hogy egyedül Isten kegyelméből (sola gratia) és egyedül a hit által (sola fide) jutunk el az üdvösségre. Tanításának forrásául kizárólag a Szentírást ismerte el, tagadva az egyházi hagyomány Bibliával megegyező értékét (sola Scriptura). Az egyedül Krisztus ( solus Christus) elv azt jelenti, hogy egyedül Krisztus a közvetítő Isten és az ember között, és így senki máson keresztül nem lehetséges a megváltás. Az egyedül Istené a dicsőség (soli Deo gloria) elv alapján minden dicsőség egyedül Istennek jár, mivel a megváltás kizárólag az Ő akarata és tette által ment végbe. Csak két szentséget (keresztség, úrvacsora) tartott meg a hétből.
Nézetei hosszas teológiai harcok árán törtek utat maguknak. Luther és a katolikus egyház feje, X. Leó pápa (1513–1521) hajthatatlanok maradtak nézeteik képviseletében, Luthert végül a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította német nyelvre az Újszövetséget.

A Luther által vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja — Kálvin 1535-ben, Svájc francia részén, Bazelben írta meg művét, A keresztény vallás rendszere címmel, s ez az egész francia reformáció fejévé tette. Életében a latin szöveg 4, a francia szöveg 10 kiadást ért meg. 1541-től a genfi városi tanács felkérésére a város egyházi életének vezetője lett, az általa készített egyházi rendszabályzat Genf „egyházi alkotmánya” lett.

De a lutheri reformáció nem csak a protestáns felekezetek létrejöttét, hanem a római katolikus egyház megújulását is maga után  vonta. Mára — több  évszázadnyi harcos szembenállás után — a katolikus egyház és a protestáns felekezetek az ökumené szellemében testvérként tekintenek egymásra. 

Hírszerkesztő