Napi nevetni való, hogy nyári iskolában szeretnék a gyerekekkel a lemaradást pótolni. Nevetni kellene ezen a felvetésen, de tudom, hogy ebben az országban, ha majdnem tízszázaléknyian vannak, akik az aranyat választották, akkor vannak még ott, akik csatlakozhatnak ehhez a képtelenséghez. Hogy miért az? Drágáim, hát véget ér az első — a járvány kezdete óta csaknem második — teljes szemeszter, de a digitális oktatáshoz szükséges eszközöknek még mindig csak a töredéke van meg. Tanárok teljesítenek túl — jó részük meg alul —, mert senki sem tudja, hogy is kellene digitálisan oktatni, ezek meg azt hiszik, hogy a nyári szünet alatt bárki nekifog behozni a lemaradást? Miután hónapok óta a szülői és alkalmazotti szerepünk mellett még a tanítási feladatok egy része is ránk hárul, gondolják, hogy mint a bégető bárány, fogok a gyerek mellett ülni, és online óvodázni? Nagyon nem! A lakásban már délelőtt elviselhetetlen a forróság, s éjjel sem csökken. Nem ebben a országban élnek ezek az okosak? Nemcsak laptop vagy tablet, de légkondi sincsen minden vityillóban — mellesleg kaja sem —, s azt várják, hogy majd az alatt a 2–3 hónap alatt az addigra már agyonfárasztott, amúgy is még mindig a digitalizálás mocsarában vergődő tanerők, az idegrostjaik maradékát használó szülők a forróságban is tanítani tudnak majd a gyereknek, illetve tanulni fognak a gyerekkel? Nagyon nem! Az előző tanügyminiszter bevallotta, hogy rosszul kezelték a helyzetet, de úgy érzem, hogy a mostani csak átvette a stafétabotot, mert egyetért ezzel a javaslattal. De azért hozzáteszik, hogy kell hozzá a tanárok együttműködése meg a források. A szülőket ki kérdezi meg? Mert a válaszom nagyon kategorikus: nagyon nem!

Őri-Pákay Franciska