A Friss Újságban 2015 október 26-án ,,Pataki Csaba levele Adrian Ştef okt.24-i interjújára reagálva” című írással kapcsolatban — melyben Pataki Csaba szenátor úr próbál gúnyt űzni a tevékenységemből — kívánok néhány dolgot megjegyezni.
Elsősorban szeretném megköszönni Pataki Csaba szenátor úrnak, hogy elmesélte a három borítékkal kapcsolatos viccet. Valóban megtaláltam ezeket az asztalomon, azonban mindeddig nem tudtam, mire szolgálnak, ezért nem is bontottam ki őket. Félretéve a viccet, nem tudom nem észrevenni azt, hogy a szenátor úr egy szakállas szovjet viccel traktál, a három borítékkal kapcsolatos poén ugyanis Brezsnyev ideje óta van forgalomban, azonban nem csinálok ebből problémát, tudjuk ezt alkalmazni a mi viszonyainkra, és akkor beszélhetünk mi is „Egy elveszett levélről”.
Amennyiben az ön politikai eszköztárában nem maradt egyéb, mint idejétmúlt szovjet viccek, nincs mód arra, hogy komolyan és összefüggéseiben tárgyaljunk erről a kérdésről. A szenátor úr nyilvánvalóan populista kijelentései helyett jobbnak tartanék egy szakmai vitát, melyben komoly érveket sorakoztatnak fel, nem pedig az ákosi lócákon elhangzott pletykákat.
A Megye Napjai tekintetében biztosítani szeretném a szenátor urat arról, hogy ez a rendezvény a megye legnagyobb ünnepe, mely évről évre egyre népesebb közönséget vonz. A megye népszerűsítése, hírnevének megszerzése egy komplex feladat, mely komoly és hosszú időn át tartó erőfeszítést igényel.
Amennyiben az elődeim megkezdték volna ezt a fajta tevékenységet — mondjuk — 15 évvel ezelőtt, a megye turisztikai látványosságainak megismertetésére irányuló feladatokkal mára minden bizonnyal végeztünk volna.
Végül arról szeretném biztosítani (a még hivatalban levő) Pataki szenátor urat, hogy a mandátumom végén készülő jelentés „megvalósítások” fejezete minden kétséget kizáróan több beteljesített célkitűzést tartalmaz majd, mint a volt RMDSZ-es megyei tanácselnökökéi összesen.
Minden jót!
Mihai Adrian Ștef
A Szatmár Megyei Tanács elnöke