Tíz kategóriában zajlott szombaton a verseny, ahol a pilóták igazán kitettek magukért, és elképesztő időket autózva próbálták kihozni a legtöbbet a versenygépből. A hétvége „pikantériája” a Vajdák csatája volt, ahol apa és fia küzdött egymással. Az egykori többszörös ralibajnok Zsolt és a többszörös karting-bajnok fia, Andrei csatáját az ifjabbik Vajda nyerte: előbb az AH1 kategória futamán vert rá közel négy másodpercet édesapjára, majd a nyílt versenyben – előbbi idején is javítva –, 01:39.31 perces napi rekordot autózva zárt az első helyen. Ez utóbbi futamon viszont már szorosabb volt a csata mögötte: a címvédő Stecka Florin kevéssel több mint egy másodperccel, míg édesapja másfél másodperccel közelítette meg 1:40-es alatti idejét.
Nagyon szoros volt a verseny a nagybányai Ghiță Pridea és kolozsvári Călin Adelin között is: a DH1 kategóriában 44 tizedmásodperc döntött a máramarosi javára, aki így az első helyen zárt.
Voltak meglepő kiesések is: így például a háromszoros bajnok zilahi Szabó Róbert autója feladta a szolgálatot a második futam előtt, de az első köridő elég volt ahhoz, hogy kategóriájában első legyen, viszont ezúttal a nyílt versenyen a dobogós helyekért zajló csatába nem szólhatott bele.
RALLY SPRINT, 2. FORDULÓ
Junior kategória
1. Iocsak Natália Ramona (sárközújlaki, Honda Civic)
2. Balog Dominik (szatmárnémeti, Honda Civic)
3. Mihai Călin Temian (szatmárnémeti, Toyota Passeo)
Női kategória
1. Iocsak Natália Ramona (sárközújlaki, Honda Civic)
2. Bianca Silaghi (újnémeti, VW Beetle)
3. Csáki Renatte (nagybányai, Toyota Celica)
DH1 géposztály
1. Ghiță Pridea (nagybányai, Honda Civic)
2. Călin Adelin (kolozsvári, Opel Corsa)
3. Eugen Ovidiu Savici (aradi, Renault Megane)
DH2 géposztály
1. Claudiu Iosef (aradi, Renault Twingo)
2. Adrian Borzescu (kolozsvári, Dacia Logan)
3. Kui Márk Ferenc (szatmárnémeti, Honda CRX)
AH1 géposztály
1. Vajda Andrei (szatmárnémeti, Suzuki Swift)
2. Vajda Zsolt (szatmárnémeti, Suzuki Swift)
3. Kui Ferenc (szatmárnémeti, Honda CRX)
AH2 géposztály
1. Dănuț Manole (nagybányai, Renault Clio)
2. Petrás Ervin (szatmárnémeti, BMW E36)
3. Ionuț Badea (nagyváradi, Peugeot 206)
AH3 géposztály
1. Florin Stecka (szatmárnémeti, BMW 318)
2. Petrovai Róbert (felsőbányai, Opel Astra)
AH4 géposztály
1. Szabó Róbert (zilahi, Subaru Impreza)
2. Nicolae Sabo (szatmárnémeti, BMW 320 I)
Nyílt verseny
1. Vajda Andrei (szatmárnémeti, Suzuki Swift)
2. Florin Stecka (szatmárnémeti, BMW 318)
3. Vajda Zsolt (szatmárnémeti, Suzuki Swift)
Pesek Attila
Fotó: WST Photography