A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt a nyári napforduló, az egyik legpogányabb ünnepnek is tartják, viszont a kereszténység felvétele után a napfordulóhoz kötődő ősi hagyományokat Szent Iván - vagyis Keresztelő János - napjához kapcsolták, amelynek éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére. A kétféle időszámítási mód, a tropikus (azaz a Földhöz viszonyított napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a felelős abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előre lépte ezt a három napot.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak és  a XVI. sz. óta biztosan, de valószínűleg már régebben is örömtüzet gyújtottak ezen az ünnepen – Szent Iván havában.

Szent János miért is Szent Iván? 
A források szerint az i. sz. V. századtól találhatunk említéseket a Szent Iván-éj és Keresztelő János születésének együttes ünneplésére. Az Iván név pedig a régi magyar „Jovános, Ivános” alakból ered, illetve a János névnek szláv formájából. Így már érthető, hogy a Szent János havának Szent János éjszakája az nem más, mint Iván napja június 24-én.
Virágos Szent János ünnepének is nevezték, hiszen ilyenkor illatos füvekből, virágokból raktak máglyát, gyógynövényeket szenteltek vagy áldoztak Szent Iván tüzénél. Az e napon szedett füveknek több helyen varázserőt, démonűző hatást is tulajdonítottak. A magyarság a XVI. század óta ünnepelte e napot mágikus praktikákat is bevetve a termékenység, a megtisztulás, a betegségek és a rossz szellemek elűzése érdekében.

Tűzvarázs, kívánságlista, no meg gatyamadzag 

Nem véletlen, hogy a Szent Iván-éji hagyományok, rítusok középpontjában éppen a fényhozó tűz áll. A pogányok legfőképp a tűzzel segítették a világosság harcát a sötétséggel szemben. A falvakban, városokban hatalmas örömtüzek égtek, de nem volt ritka a dimbes-dombos vidékeken lángoló kerekek legurítása egy-egy magaslatról.

A tűz átugrálásához is több hiedelem kötődik. Szerelmi ügyködés folytán a szerelmeseknek együtt vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze űzték tőlük a rosszat — viszont a tüzet kézen fogva átugró szerelmeseknek a tűz termékenységet is hozhatott. De a a hajadon lányok sem maradtak szórakozás nélkül: az ugrás magasságából és a leérkezés helyéből sok mindenre lehetett következtetni a jövendőbelijükről. Sőt, úgy tartották, ha elég ideig nézik a máglya lángját, a férjük arcát fogják meglátni benne. Hogy a gatyamadzagot már ne is említsük: ugyanis ha a furfangos leányzó a kiszemelt gatyamadzagját megszerezte, amit utána elégetett, örökké magához láncolhatta.

De tartja magát az a hiedelem is, ha egy cetlire olyan dolgokat írunk fel, amelyektől meg akarunk szabadulni – pl. szegénység, rossz gondolatok – a Szent Iván-éji tűzbe dobva, mindez a múlté lesz. De fordítva is működik: ha pozitív kívánságokat, életcélokat tartunk a lángok fölé, azok is valóságokká válnak. Vagy nem. De legalább reménykedhetünk benne.

Növények, gyümölcsök mágikus ereje

Úgy tartották, hogy a Szent Iváni tüzek egészségvarázsló jelleggel is bírnak. A tűzbe vetett almáról például azt gondolták, ha valaki eszik belőle, nem betegszik meg. Az asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, és ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Sőt, állítólag Szent Iván varázsos éjjelén még a gyógyfüvek is megszólalnak, és elárulják az arra érdemeseknek titkaikat. 

Az egyik ilyen különleges növény  a páfrány virága, hiszen (az egyébként spórákkal szaporodó virágtalan növény) évente egyszer, csak ekkor virágzik, és aki a virágát megszerzi, az láthatatlanná tud válni.
A másik ősmagyar néven  teuzvirága, Zent Juan verága vagy Szent János vére, csengőlinka, herba fuga demonum, azaz ördögök s boszorkányok elleni óvszer —  mindez a közönséges orbáncfű. Ez a fű sosem hiányzott az áldozati füvek közül. Napsárga virágai a napforduló idején virítanak, hypericin nevű hatóanyaga pedig a virágokat szétdörzsölve vérvörösre festi az ujjaink begyét. A „tisztító tűzbe” vetett, boszorkányok ellen védő gyógynövények legfontosabbika volt.

Kincskereső híre is volt, a bő termés érdekében is áldoztak vele a Szent Iván-i tűzben. Gyógyfűként sebeket, orbáncot gyógyított. Ma is elismert gyógynövény, virágaiból készíthető külsőleg használatos sebgyógyító olaj napégésre, bőrsérülésekre. Herbájának teáját enyhe depresszió, szorongásos betegségek esetén is hatékonynak találták. Ilyen módon tehát tényleg van köze a „démonok” elűzéséhez.
Szent Iván füve, Szent Iván seprűje, Szent János gaza, tejzsugorító fű néven is nevezték a mézillatú, sárgán napfordulókor virágzó tejoltó galajt. Úgy tartották, ez a növény hosszú, szerencsés életet és gazdagságot hoz az ember számára. Tisztán tejoltó galajból vagy más virágokkal, néhol fokhagymával is vegyesen koszorúkat fontak június 24-én. A magyarországi szerbek ezeket a koszorúkat a házaik kapujára akasztották, amely az összetartozást jelképezte és egész évben védte a házban élőket és javaikat a bajtól.

A mesés lények is előbújnak ilyenkor

A néphit szerint ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. A vágyak teljesülnek — vigyázzunk hát, mit kívánunk. Előbújnak rejtekhelyükről a manók, boszorkányok, tündérek, koboldok és mindenféle csodás lények. Álom és valóság összekeveredik. E különös, bűbájjal, delejjel meghintett éjszakának talán az egyik legszebb összegzése és bemutatása, Shakespeare Szentivánéji álma, amelyet nem csak Szent Iván-éjszakáján érdemes olvasni.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!