Belföld

A történelmi magyar egyházak támogatását kéri

2012.07.03 - 08:55

Kelemen Hunor tájékoztatta a történelmi magyar egyházak püspökeit a Mikó-per ügyében, az SZKT által elfogadott állásfoglalásról.

 

 

Kelemen Hunor szövetségi elnök tájékoztatásából kiderül, hogy az RMDSZ egy olyan állásfoglalást fogadott el egyhangúan, amelyben határozottan elítéli a Mikó-perben született alapfokú ítéletet. Ezt a jogállamiság teljes mértékű lábbal tiprásának tartjuk, és úgy véljük, az erdélyi magyar közösséget ért egyik legaljasabb támadásról van szó — fogalmazott a szövetségi elnök, majd hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében értesítem Önt, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz, ugyanakkor széleskörű társadalmi szolidaritás kifejezésére kérjük az egyházakat, a civil társadalmat, az egész erdélyi magyar közösséget.

Mint ismeretes, a Korrupcióellenes Ügyészség közérdek elleni hatalommal való visszaélés vádjával indított eljárást a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Az évek óta zajló perben a bíróság Markó Attila államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját 3 év letöltendő börtönbüntetésre, Silviu Climt, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíróság alapfokú döntése során visszaállamosítják a Székely Mikó Kollégium épületét, és 1,1 millió lejes kártérítés kifizetésére kötelezik a református egyházat.