Szatmárnémeti

„A tolvaj ismer téged!”

2014.05.30 - 14:18

Újabb nyári kampányt indít a Szatmár megyei rendőrség a lopások megelőzése érdekében: plakátokkal, közterületi jelenléttel és Facebook-oldallal tájékoztatják a lakosokat.

 

Hatékonynak bizonyultak az eddigi megelőző kampányok, jelentették ki az idei nyári megelőzési akciósorozatukat bejelentő sajtótájékoztatójukon a megyei rendőrség képviselői, ezért is szervezték meg a mostani akciósorozatot, amely mától indul és szeptemberig fog tartani. Ennek mottója sokatmondó: „A tolvaj jobban ismer téged, mint gondolnád”. A kampánnyal kapcsolatos szövegek kizárólag román nyelvűek, sem a szórólapok, sem a plakátok, sem az erre a célra készített weblap nem tartalmaznak magyar vagy német nyelvű szövegeket. A szatmári kisebbségek tájékoztatását nagyjából a bejelentés megtételére meghívott sajtóra bízzák a jelek szerint…

 

Óvintézkedések

 

A legfontosabb óvintézkedések: hogy ne váljunk utcai rablótámadás áldozataivá, kerüljük az elhagyatott városrészeket; ha sok pénzzel járunk, igyekezzünk ilyenkor nem egyedül lenni és ne fogyasszunk alkoholt, illetve amikor csak tehetjük, kevés készpénzzel a zsebünkben menjünk az utcára. Ha nyilvános helyen támadnak ránk, ne habozzunk hangosan segítségért kiabálni és érdemes fizikailag is ellenszegülni, agresszívnek mutatkozni, ez elriaszthatja a rablót. Ugyanakkor ha veszélyben érezzük testi épségünket, vagy épp életünket, ugyanúgy ne habozzunk átadni a rablónak, amit kér, de lehetőleg igyekezzünk minél több testi jellemzőt megjegyezni az illetőről, a nyomozáskor jól jöhet, ha a rendőr tudja, hogy a rabló milyen magas volt, férfi volt-e vagy nő, voltak-e megkülönböztető jegyei, milyenek voltak a vonásai, milyen ruhát viselt, hogyan beszélt. Minden esetben azonnal a legközelebbi rendőrőrse kell sietni és a hatóságot értesíteni.

[ohballada-1]

Lakásbiztonság

 

A betöréses lopások elkerülése érdekében tömbházlakások esetében hasznos lehet a lépcsőház bejárata elé szerelt kaputelefon, az ajtókat pedig ne csak távollétünk idején tartsuk zárva, hanem állandóan, a magánházak esetében is. A jószomszédi viszony ápolása és a szomszédok lakására való odafigyelés mindig hasznos. Az elveszett kulcs zárját azonnal cserélni kell, jó minőségű zárszerkezet és vasalt ajtó szintén alapfeltétele a lakás biztonságának. Mára fontos tényező lett az is, hogy milyen formában van jelen a bárki számára elérhető internetes szférában a lakás, milyen képek vannak fent például a szocializációs weboldalakon, hiszen egy csinos, szépen berendezett lakásba ellátogatni sokkal inkább csábító egy tolvajnak, főleg ha a lakók életvitelével, munkaprogramjával is tisztában vannak.

A vagyonvédelmi kör úgy teljes, ha abban az autó is szerepel, így a megelőző kampány keretében járműveinkkel és az azokban tartott dolgainkkal kapcsolatban is tanácsokat osztogatnak: soha ne hagyjuk még a legrövidebb időre sem az autóban a slusszkulcsot, a forgalmit és a törzskönyvet, mert a tolvaj dolgát is megkönnyítjük ezzel, és mert két eredeti kulcs meg az autó-azonosító papírok eredetijének hiányában a biztosító sem fizet. Segíthet az ellopott autó megtalálásában a több helyre elrejtett GPS jeladó, az ultraviola fényben látható biztonsági festés vagy a szélvédő jól látható pontjára vésett egyedi azonosító kód.

 

Sokoldalú kampány

 

A fenti információkat tartalmazó szórólapokat utcákon, strandokon és iskolákban fogják osztogatni a rendőrük a nyár folyamán, lesz tévé-szpot és Facebook-videó ebben a témában. A rendőrök a korábbi évek megelőző kampányainak tudják be azt, hogy húsz, egyes esetekben harminc százalékkal esett vissza a kisstílű bűnözés a megyében, illetve hogy az országos statisztikai adatok szerint a harmadik legbiztonságosabb térség a szatmári.

Princz Csaba