„Nem a múlt számít, hanem a jövő” — írta Illyés Gyula. Ez valóban így van, de a jelenünket is és a jövőnket is nagyon nagy mértékben meghatározza a múlt. Alig hiszem, hogy az, ami az elmúlt több mint húsz évben történt Romániában, megérthető lenne a múlt ismerete nélkül. Jogállamban élünk, de nem mindig tapasztaljuk, hogy érvényesülnek a jogállamiság törvényei. Toleranciáról beszélünk, de nagyon sok esetben magunk sem vagyunk toleránsak. De hogyan is lehetne toleráns az egyszerű ember, amikor kisebb-nagyobb közösségeket képviselő, azok élén álló személyiségek a tolerancia legapróbb szabályait is megsértik, főként választási kampányok idején. Így van ez most is. Dinu G. Giurescu történész az RMDSZ parlamentből való kirekesztésére szólította fel a román szavazókat. Véleménye szerint az RMDSZ parlamenti jelenléte Románia területi épségét és a románok nemzeti identitását veszélyezteti. A történészprofesszor több érvet is felsorol igazának bizonyítására. Elsőként a régiók újrarajzolásáról szóló RMDSZ-es javaslatot említi, amellyel „a bécsi döntéskor meghúzott határvonal mentén vágnák ketté Erdélyt”. Ugyanilyen veszélyes szerinte a kisebbségi törvény tervezete, amely „a kulturális autonómia álcája alatt a területi autonómiát célozza”. A történész szerint a románok nemzeti identitását gyengíti az oktatási törvény is, amely „a kilencvenkét százalékos többségi nemzet diákjainak kevesebb jogot biztosít, mint a nyolc százalék arányú kisebbségi diákoknak”. Még mindig a helyünket keressük, de az sem kizárt, hogy a helyünk keres minket. Az ölünkbe pottyant különös szabadsággal még mindig nem nagyon tudunk mit kezdeni: ez ugyanúgy jellemző a magyarokra, a románokra és minden más nemzetiségre. A velünk tartó múlt a saját sorsunk, és nem enged minket igazán szabadon. Nem tudjuk feledni, nem tudjuk hátrahagyni. Ez a teher részben abból adódik, hogy mindent egyszerre akarunk megkapni, amit megvontak tőlünk. Most azt hisszük, hogy itt a szabadság, kérhetjük jogainkat, de nem tudunk sorrendet állítani, hogy mi a fontosabb: előbb a pénz jöjjön, vagy előbb inkább a szellemi igények kielégítése. Ez a generáció még nem fog átlépni abba az „ígért" új világba, ki tudja meddig fog még bolyongani a pusztában. A toleranciának már van világnapja, de ahhoz, hogy toleránsak legyünk, még sokat kell tanulni.

Elek György