Nicușor Dan államfő a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából vasárnap közzétett üzenetébenkijelentette: a többség és a kisebbségek közötti tartós partnerség meghatározó tényezője volt Románia modernizációjának és uniós integrációjának.
Az elnök emlékeztetett, hogy március 15-én a romániai magyarok egy közös történelmi, nyelvi, hagyomány- és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. „Ez alkalom arra is, hogy elismerjük a romániai magyarok hozzájárulását az ország fejlődéséhez, az etnikumok közötti és interkulturális párbeszéd, valamint a közös jövő építését szolgáló békés együttélés és együttműködés révén” - idézte az államfőt az elnöki hivatal közleménye.
Az államfő emlékeztetett arra is, hogy a magyar közösség aktívan támogatta a kommunizmus bukása utáni demokratikus átalakulást, majd az európai és euroatlanti értékek melletti elköteleződést. „A többség és a kisebbségek közötti tartós partnerség meghatározó tényező volt országunk modernizációjában és az Európai Unióba való teljes körű integrációjában” - fogalmazott. Hozzátéve azt is: az európai projekt minden román állampolgár számára - etnikai hovatartozástól függetlenül - „társadalmunk alapelveit” jelenti és forrásokat biztosít a romániai régiók fejlettségi különbségeinek csökkentéséhez.
Nicușor Dan figyelmeztetett, hogy a társadalmi szolidaritás, a párbeszéd és az egyensúly megőrzése elengedhetetlen a megosztottság és az etnikai hovatartozás politikai eszközként való felhasználásának elkerüléséhez.
„Mindannyiunknak ugyanazok a céljai - a szabadság, a méltóság és egy jobb élet reménye. Ezek nem puszta szavak, hanem egy modern, európai Romániát meghatározó erkölcsi és polgári iránytűk” - hangsúlyozta.
Üzenete végén Nicușor Dan azt kívánta a romániai magyaroknak, hogy a mai ünnep erősítse meg bennük a társadalom iránti bizalmat és a közös jövőbe vetett hitet.
„Maradjunk egységesek, és nézzünk optimistán a jövőbe!'”- fogalmazott az államfő.
Hírszerkesztő
(Fotó: Kiss Gábor/archív)