Belföld

A tettes végül elnyerte méltó büntetését

2017.08.25 - 10:37

Ritkán dönt úgy az igazságszolgáltatás, hogy valóban azt érezzük: a tettes elnyerte méltó büntetését, a legtöbbször túl enyhe ítéletet hoznak — de néha a tettes ismét a bírák elé kerül. A szatmári taxist 2003-ban lelövő és kirabló Dorin Simát most 26 évre ítélték.

Közel másfél évtizede, a jóval békésebb és biztonságosabb 2000-es évek elején olyan bűncselekmény helyszíne volt Szatmárnémeti, amilyen inkább csak akciófilmekben történik: 2003 júliusában a börtönből csak pár hónapja szabadult Dorin Sima és tettestársa többször tarkón lőtt, összevert és kirabolt egy taxist, a tettestárs egykori kollégáját — akit eredetileg arra kértek: vigye ki őket Szatmárudvariba, mert horgászni akarnak. Kiérve azonban szó nélkül tarkón lőtték egy légpisztollyal, majd összeverték, s bár felvetődött, hogy a folyóba dobják, de mivel feltételezték, hogy a tarkón lövések nyomán már nincs életben, kezét-lábát összekötve, száját betömve egy kukoricásban hagyták, és nem „foglalkoztak” többet vele, majd az áldozat Mercedesével elmenekültek — Beszterce irányába. Ugyanis az volt a tervük, hogy ott kirabolnak egy vagy több valutaváltót, és a zsákmánnyal Magyarországra (illetve onnan tovább, nyugatra) szöknek. Bethlen közelében azonban, egy közúti ellenőrzés nyomán rájöttek, hogy már öt megye rendőrsége üldözi őket hajtóvadászatszerűen, sőt, helikoptereket is bevetettek — a két ellenőrző rendőrt pisztollyal földre kényszerítve, a Mercedest egy ligetben hátrahagyva menekültek tovább, végül azonban elfogták őket, s a tárgyaláson rablás és gyilkossági kísérlet vádjával Simát alig hatévnyi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Feltételes szabadlábra helyezését követően Olaszországba tette át a székhelyét, ahol a Trieszt közeli kisváros, Perugino romániai kiskorúakból álló zsebes bandájának lett a vezetője, majd pisztollyal fenyegetőzve kirabolt egy trafikot, annak idős tulajdonosnőjét bestiális kegyetlenséggel összeverve. Érdekes módon, a háta mögötti, kegyetlenkedésekben bővelkedő priusz és börtönévek ellenére az olasz hatóságok is csak párévnyi börtönbüntetésre ítélték Simát, aki 2015 végén tért haza Romániába, pontosabban Besztercére, és természetesen a megélhetéshez pénzre volt szüksége — de a munkához nem fűlt a foga, inkább egy bankrablás tervét ötlötte ki, amelyet aztán 2016. július elején meg is valósított. Pisztollyal felszerelkezve lépett be a Raiffeisen bank egyik kis fiókjába, a fegyverrel megfenyegette a pénztárosnőt és kényszerítette a pénz átadására — 9282 lejt és 2225 eurót rabolt. A rendőrök, nyomozók, kommandósok egy hétig keresték a bujkáló Simát, míg végül rábukkantak rejtekhelyére a Beszterce szélén álló lakónegyedben, ahol lakást bérelt. Elfogása nem volt egyszerű, ugyanis Sima és a hatóság emberei komoly tűzpárbajt vívtak, a lövöldözésben súlyosan megsebesítette a besztercei bűnügyi nyomozóiroda főfelügyelőjét — ám végül őt is eltalálta egy golyó, ráadásul pisztolya is felmondta a szolgálatot, így a kommandósoknak sikerült behatolniuk a lakásba és Simát ártalmatlanná tenniük. Ez alkalommal a Beszterce-Naszódi Törvényszék taláros testülete nagyon is figyelembe vette, hogy az előzetes letartóztatásban lévő, 36 éves Dorin Sima többszörösen visszaeső bűnöző, és 26 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte — az ítélet azonban nem jogerős, Sima november végén Kolozsvárt fog fellebbezni ellene.