A tudományokkal való kitartó foglalatoskodás megmaradásunk legbiztosabb alapja — állította dr. Murádin János Kristóf, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa péntek délutáni előadásában, az előadást követően vitára is sor került.

Az Erdélyi Magyar Civil Akadémia idevágó kutatási programjait ismertető előadás (amely az egykori Ferenc József Tudományegyetem és az Erdélyi Múzeum–Egyesület „párhuzamos életrajzának” sémájára épült) a postModern Távlatok Művelődési Műhely keretében hangzott el. Az értelmiségtörténeti háttér megrajzolására felkért hozzászóló Thoroczkay Sándor volt. Sikerülhet-e a 21. században méltó szellemi létkeretet teremtenie egy kelet-közép-európai kisebbségnek, vagy minden ilyen törekvése hiú erőlködés? Az előadó abból indult ki, hogy a 19. század végi felvirágzást Trianon után szükségképpen jelentős visszaesés követte. Az igazán végzetes korszak azonban 1945–1959 között ment végbe, ekkor vált egyértelműen világossá, hogy a mindenkori román nacionalizmus fő ellenségének éppen a magyar szellemet tekinti. 1960-tól 1989-ig folyt, a vége felé mind erőszakosabban, az önálló erdélyi magyar tudományosság leépítése.

Murádin leíró és értékelő mozzanatokat szerencsésen elegyítő előadása végén jelezte: a mai fiatalokat már leginkább az érdekli, hogy világszerte konvertálható információkat szerezzenek. A tudást hordozó szubjektum egyszerre atomizálódik és univerzalizálódik, s a két véglet között feszülve megroppanhat féltve őrzött kincse, az identitása. Ezzel már azonban éppen történelmi küldetése válik teljesíthetetlenné. Ma ezzel kell szembenéznie a kisebbségi tudománytörténetnek, és előállnia, lehetőleg gyorsan, alkalmazható válságkezelési javaslatokkal.

Hozzászólások

Felician Pop, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója szerint mindenfajta kisebbségi alany hajlamos arra, hogy átengedje magát a csüggedésnek, vagy egyenesen pusztító ösztönök hatalmába kerüljön. Az intellektualitás mindig arra bátorít, hogy nézzünk szembe a valósággal, próbáljuk azt valahogyan megváltoztatni. Décsei Miklós, a Szatmár Megyei Zsidó Hitközösség elnöke elmondta, hogy immár kész az itteni zsidó múzeum terve, amelyben jelentős szerepet kaphatnának a tudomány egykori képviselői, innen elszármazott világhírű reprezentánsai.

László Róbert, a Szatmár Megyei Könyvtár aligazgatója a tudományos szereplők kettős identitásából fakadó problémákról beszélt. Különösen érdekes volt Ferenczi Tímea informatikus hozzászólása, aki hangsúlyozta: amire képesek vagyunk, azt itt, a szülőföldön illik megcsinálni. Kereskényi Sándor, a Műhely vezetője, ismertette Tóth Imrének, a szatmári származású világhírű tudósnak a tanulságos pályafordulatait. Tóth az ókori görögök tudásának szerkezetét vizsgálta kezdetben, majd a matematikatörténet tanulmányozásán át jutott el a Talmud elemzéséig. Másrészt arról is beszélt, hogyan tolódik el az erdélyi értelmiségi elit érdeklődése a helyi irányából az egyetemes felé. A Makkai család három nemzedékének (Domokos, Sándor, László) sorsképletét vizsgálva mutatta be azt az utat, amelyet a tudós férfiak a lokálpatriotizmustól az Erdélyben való gondolkodáson át az Európa-központú történelemszemléletig megtettek.

A beszélgetés végén Murádin János Kristóf hangsúlyozta: az erdélyi magyar tudományosság akkor válhat méltó otthonunkká, ha a román állammal gyümölcsöző módon együttműködve végre biztosítani tudjuk a megfelelő intézményes kereteket és azok tartós működtetését. Tudományos eredményességünk záloga egészséges helyzettudatunknak, önértékelésünknek, életminőségünk megőrzésének.

Elek György