Vidék

A templom és iskola szolgálatában

2012.06.11 - 12:28

Ötvennyolc óvodás és iskolás vett részt szombaton a batizi református templomban a negyedik alkalommal megrendezett Szilágyi Domokos Református Egyházmegyei Szavalóversenyen.

 

A batizi református templomban szombaton negyedik alkalommal rendezték meg a Szilágyi Domokos Református Egyházmegyei Szavalóversenyt. A Szatmári Református Egyházmegye és a Batizi Református Egyházközség közös rendezvényére minden évben több fiatal jelentkezik, nem csak a szatmári egyházmegyéből. A gyülekező fiatalok érkezésekor érezhető volt az izgalom, a győzni akarás, a versenyzők lelkesedéséből arra lehetett következtetni, hogy nagyon sok olyan fiatal van, akik vállalják a magyar nyelv, a magyar vers népszerűsítését.

 

Igehirdetés

 

Ebben az évben Korda Zoltán, a Szatmár-Láncos egyházközség lelkipásztora hirdetett igét. Igehirdetésének alapigéje Péter apostol közönséges első levele, első részének harmadik verse volt: ,,Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre…" Ki az, akinek köszönhető, hogy itt lehettek? — tette fel a kérdést az igehirdető? A lelkipásztor, a vallástanár vagy a szülő, talán a fiatalos szorgalom? A válasz egyszerű: az áldott és áldó Isten. Istennek tetsző dolgot tesznek ezek az ifjak, de a nyertesek azok lesznek, akik hiszik, hogy Isten áldása nem marad el. Eddig is sokat kaptunk már az áldó és áldott Istentől. Ezen a versenyen az a legnagyobb győzelem, hogy megtisztult a lelkünk, reménységet kaptunk, mert legszebb ajándék az élő remény. A remény az, ami nem hal meg soha.

Király Lajos batizi lelkipásztor, az egyházmegye főjegyzője köszöntötte a résztvevőket és a zsűrit (Bessenyei István, Szilágyi Éva, Kereskényi Sándor, Muzsnay Árpád és Vass Zoltán).

Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese Pál apostol Timótheushoz írt első levele negyedik részének tizennegyedik versét idézte: ,,Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked…" Ez az ajándék Károli Gáspár Biblia-fordítása. Ebből merítettek nagy magyar költőink, ezeknek a versei hangzanak ma fel ezen a versenyen. Örökre szóló ajándék az, ha valaki magyar nyelven mond verset, ezt az ajándékot becsülni kell.

Kereskényi Gábor, a rendezvény fővédnöke kiemelte, hogy kisebbségi létünk egy folytonos harc, ezt a harcot mi magyar szóval, magyar verssel és magyar énekkel vívjuk. Az egyházmegye nevében Csűry Miklós világi főgondnok szólt a résztvevőkhöz, majd kezdetét vette a verseny, a szavalatokat zsűri értékelte és kiosztotta a díjakat.

 

Díjak

 

I-IV. osztály: 1. díj: Kis-Kasza Dávid (Szatmár-Láncos), 2. díj: Kánya Réka (Patóháza), 3. díj: Kállai Hanna (Mikola), 4. díj: Báthori Boglárka (Lázári). V-VIII. osztály: 1. díj: Szatmári Boróka (Pusztadaróc), 2. díj: Ary Dalma (Szatmár-Láncos), 3. díj: Moroz Hannelore (Szabad Keresztyén Gyülekezet), 4. díj: Oláh Erik (Szatmárnémeti). IX-XII. osztály: 1.díj: Pop Titusz (Tasnád), 2. díj: Sémi Zsuzsanna (Szatmárt-Szigetlanka), 3. díj: Török Kinga (Batiz), 4. Papellás Barbara (Egri). Óvodások különdíjai: Ilonczai Zsófia (Szárazberek), Király Rebeka (Batiz) és Püsök Erik (Amac).

Elek György