Az elején örült neki, úgy érezte, számtalan pozitív lehetőség adódik így számára, ezekben a lehetőségekben akkor nagyon sokan hittek, de ma már alig vannak, akik ezekkel a lehetőségekkel a továbbiakban is szeretnének élni.

Janka korábban amiatt panaszkodott, hogy túl sok időt töltött a munkahelyén, kevés ideje maradt a családra, a férjére, a gyerekre… A távmunka bevezetésekor úgy gondolta, valamilyen módon rendeződik ez a hiányosság. Nem ez történt. A távmunka mindenkit lekötött. A gyerek nem boldogult az online tanulással. Próbálkozott mindkét szülőtől segítséget kérni, de hamar kiderült, hogy az apa sem egy számítógépzseni, elég gyakran kérte Janka segítségét, aki szívesen segített, de hamar nyilvánvalóvá vált az is, hogy a gyereknek is csak ő tud segíteni. Rá várt a házimunka nagy része is, tehát volt mivel foglalkozzon reggeltől estig. Tanulás után a gyerek elvonult, s a szülők magukra maradtak, de valami miatt képtelenek voltak egymásra találni. Egy idő után mindhárman elfogadták, hogy ebben a periódusban ilyen az élet.

Janka szinte retteg attól, hogy a távmunka folytatódni fog. Azt hangoztatják, hogy az iskolában ősztől visszaáll a jelenléti oktatás, de lesznek olyan tantárgyak, melyeket továbbra is online fognak tanítani. Janka és a férje munkája sem követel teljes jelenlétet, ami számukra komoly problémákat jelenthet. Amikor ismerőseinek arról beszél, hogy amióta a nap legnagyobb részét otthon töltik, nem hogy erősödjenek, inkább még tovább lazulnak a családi kötelékek, ismerősei értetlenül néznek, csak nagyon óvatosan próbálnak visszakérdezni, hogy miért. Számtalan választ lehetne adni erre a kérdésre, de nem érdemes, hiszen egyetlen válasz sem fedné a valóságot. Az ilyen élethelyzetre nincs magyarázat, már akkor véget érni látszik a történet, amikor a kérdés felvetődik.

A távmunka során nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy gyengült a látásuk, lelassult a vérkeringésük, megmerevednek az izmaik, emésztési zavarokkal küzdenek, túlsúlyosakká válnak… Mindezek — és sok más egyéb — nem a távmunka miatt vannak, hanem azért, mert a túlzott kényelem, a mozgás elhanyagolása, a nem csupán a lakásba, hanem annak egy szobájába történő önkéntes bezártság stb. a betegségek forrása is lehet. Nincs magyarázat arra, hogy két ember — férj és feleség — úgy tölt el napokat, hónapokat egymás közelében, hogy keveset beszélnek, nem kerülnek egymás közelébe, nemcsak végtagizmaik merevednek meg, hanem a hangszálaik és az érzékszerveik is. Ez nem a távmunka miatt történik, minden bizonnyal így volt korábban is, és így lesz mindaddig, amíg nem ébrednek rá a valóságra, hogy a munkamánia nagyon egészségtelen helyzeteket tud teremteni, olyan betegségeket, melyek kezeléséhez sokszor már nem elegendők az orvosok. Amikor a fejfájást — vagy bármilyen gyakori diagnózist — lehet gyógyszerrel csillapítani, de meggyógyítani nem lehet.

Könnyen megtörténhet, hogy a távmunka egyre gyakoribb lesz. Nagyon sok cég számára ez hatékony és gazdaságos. Előnyökkel járhat ez a munkavállalók számára is, ha tudnak élni a lehetőséggel, ha képesek megoldásokat találni a kialakuló élethelyzetekre. Arra viszont nagyon oda kell figyelni, hogy az ember életében vannak olyan jelenetek, melyek nem maradhatnak ki a mindennapok történetéből. Mégis kimaradnak? Ezeknek a kimaradásoknak a következményeivel találkozunk és találkoznak azok, akik a távmunka sokszor önkéntes bezártságában vannak, vagy onnan néha rövid időre kiszabadulnak, de sem bent, sem kint nem tudnak túllépni az elején jelentéktelennek tűnő, de később legyőzhetetlenné váló akadályokon. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy azok a problémák, melyeket sokan a távmunkával magyaráznak, nem a távmunka következményei, azok gyökerei már léteztek korábban is, csak mint a legtöbb ilyen jelenségre, nem figyelt fel rájuk egyik fél sem.

Elek György