Vidék

A Tasnádi Unirea az ifibajnok – Exkluzív, fotókkal

2013.06.09 - 08:51

A tasnádiak ificsapata a bajnoki címet nyerte meg, viszont a helyi közönség „mocskos” megjegyzései rontott az ünnepen.

Egy korai találatnak köszönhetően győzött hazai környezetben a Tasnádi Unirea 08 ifjúsági labdarúgócsapata, ezzel megnyerte a Szatmárzsadányi Voinţa elleni Liga 4-es, korosztályos döntőt. A szombat délutáni meccsen Rareş Pereni még az első percben, kapásból, legalább húsz méterről akasztotta a labdát Cătălin Chiorean kapujának balfelső sarkába. Ezt követően egymásnak esett a két csapat. Sok focit nem láthatott a közönség, csak a második félidőben, sikerült veszélyesebb helyzetekig eljutnia a két csapatnak: a tasnádiaktól Ionuţ Capotă kétszer is elnézte a kaput „ajtó–ablak” helyzetből, míg túloldalt Varga Raimond jól megeresztett lövését kaparta ki a vinkliből Hamza József.

Maradt az 1–0-s tasnádi siker, így idén Asztalos László edző legénysége készülhet az országos bajnokság első selejtező-fordulójára, amely vélhetően június 17-én kezdődik. Ekkor a szatmári bajnok valamely szomszédos megye korosztályos bajnokával oda–visszavágó találkozón küzd a továbbjutásért.

A szombati, tasnádi találkozó „nagy mínusza” a helyi közönség volt. Mocskos, trágár, undorító megjegyzéseik miatt érthető, hogy a családos emberek miért nem járnak ki a focimeccsekre. Most is voltak kiskorú gyerekek a lelátón, de az említett személyek fittyet-hánytak erre: előbb a bírókat, utána a Szatmárnémeti Olimpia FC-t (a találkozó bírói, Dan Gavrilescu, Adrian Marinaş és Marius Şuta a másodosztályos csapat játékosai), majd Szilágyi Istvánt, a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület elnökét szidták, végül a Szatmári Friss Újság munkatársát káromolták. Utóbbi nem csinált egyebet, csak állt a pálya szélén és fényképezett, vagyis megelőlegezte a tiszteletet a tasnádiaknak, és egyetlen újságíróként, Szatmárnémetiből elutazott az üdülőtelepülésre, hogy írjon a kedvenceik sikeréről.

Liga 4, ifibajnokság, rájátszás, döntő

Tasnádi Unirea 08 – Szatmárzsadányi Voinţa 1–0. Gólszerző: Pereni (1. perc).

Unirea 08, kezdőcsapat: Hamza József – Holczberger Krisztián, Daniel Doican, Ionuţ Capotă, Răzvan Hodas, Rareş Pereni, Ovidiu Creţ, Adrian Negru, Kabai Richárd, Tóth Matei, Răzvan Bolba; kispad: Hamza István – Kerezsi Arnold, Ungri Miklós, Lucian Antal, Méni Attila; edző: Asztalos László.

Voinţa, kezdőcsapat: Cătălin Chiorean – Varga Raimond, Remus Pop, Vlad Dumitran, Vasile Văsălie, Ioan Andercău, Cătălin Donca, Florin Ursan, Horváth József, Bogdan Ciuta, Gabriel Surducan; kispad: Rafael Strugureanu – Ardelean Zoltán, Ovidiu Montea, Marcel Ciora, Luigi Tătăran, Mihai Longa, Vasile Gorba; edző: Stefan Gestenmajer.