Porkoláb Annamária, a Marosvásárhelyen megjelenő Pszichológia az iskolában című szakmai folyóirat főszerkesztője az iskolapszichológus munkájáról, a szülő–gyerek–pedagógus kapcsolatáról, nevelési módszerekről, azok eredményeiről nyilatkozott.

A Marosvásárhelyen megjelenő Pszichológia az iskolában című hiánypótló szakmai folyóirat az óvodás- és iskolásgyerekek nevelésére és a nevelés folyamatában tapasztalható gondokra összpontosít. Célja, hogy komoly szakmai tudásra támaszkodva megbízható válaszokat kínáljon pedagógusoknak és szülőknek egyaránt a tanítványok, gyerekek viselkedésével kapcsolatos kérdésekre. Az alábbiakban Porkoláb Annamáriával, a lap főszerkesztőjével beszélgetünk:

— Milyen a legújabb iskolapszichológiai szemlélet, és milyen irányba tart?

— A korszerű iskolapszichológiai szemlélet a prevenciós tevékenységekre helyezi a hangsúlyt és a gyerekek megismerésével, belső adottságaik feltárásával foglalkozik. Prioritás nekünk, iskolapszichológusoknak, hogy minél előbb felismerjük a tanulási, beilleszkedési, magatartási vagy érzelmi problémákat. Ugyanakkor el kell különíteni azokat az eseteket, amelyek az iskolában orvosolhatók, és azokat, amelyek már nem egy iskolapszichológus kompetenciáinak felelnek meg. Az iskolapszichológus munkája nem lehet hatékony a szülői és pedagógusi együttműködés nélkül. Előfordul, hogy egy-egy iskolapszichológus munkakörébe ezer diák is tartozik. Ezért fontos a szakember számára elkülöníteni azokat az eseteket, amelyeket lehet orvosolni, mert a szülők és az iskolai közösség is együttműködik, és azokat, amelyek nem orvosolhatok iskolán belül szülői támogatás nélkül. Fontos szakemberként felismerni azt, amin változtathatok, és mi az, amin nem. A mindennapi életben úgy tekintenek a pszichológusra, mint aki csodákra képes rövid intervenciók kapcsán. Azonban az iskolapszichológus nem csodarecept-gyártó, aki egy beszélgetés vagy projektív tesztek kapcsán képes megállapítani, mi a gond a problémásnak nevezett diákkal. Az iskolapszichológus elsősorban nem egyéni munkában, hanem szülőkkel és tanárokkal, tanítókkal való együttműködésben tud igazán hatékony lenni.

— A család minden ember életének a legmeghatározóbb közege. Ma már azt tapasztaljuk, hogy egyre ritkább a csupán pozitív érzelmeket közvetítő szülői viszonyulás a gyerek felé. Mindaz, ami személyesen jellemzi az embert, valamilyen módon kötődik a családhoz, ott alapozódik meg. Milyen mértékben és milyen okok miatt vannak válságban a mai családok?

— A család hagyományos nevelői funkciói megváltoztak, mivel a felpörgött társadalmi, gazdasági és szociális történések közepette a szülők kevesebb időt tudnak együtt tölteni gyermekeikkel. A társadalom válsága, amelyben élünk, vezet valahogy a családi élet válságához. Így kerülnek a társadalom és a család érdekei összeütközésbe. Majd ez vezet a gyerek érdekeinek a figyelmen kívül hagyásához. A család funkciói közül előtérbe kerül a gazdasági funkció — miből élünk meg —, és háttérbe szorulnak a személyiségformáló funkciók, az érzelmi szükségleteket kielégítő funkció, a gyerekek életének ellenőrzése és a szocializációs funkció. A „válság” olyan helyzetet jelent, amikor különböző lehetőségek jelennek meg, amelyek közül választani kell, vagy a válságot felfoghatjuk próbatételnek, nehézségnek is, ami változáshoz vezet. A válságot, ha változásként fogjuk fel, akkor a családi funkcióknak az újrarendeződésére van szükség. Vannak olyan szerepkörök, amelyeket már nem tud a család felvállalni, ezek egyre inkább az iskolára hárulnak. Azonban nem mindegy, mi hárul az iskolára a fentebb felsorolt funkciók közül — nagy részük elengedhetetlenül fontos a gyerek identitásának, önértékelésének és énképének egészséges alakulásához. Ezért a családok válsága igen kemény próbatétel a társadalom számára.

— A gyerek, ha azt tapasztalja, hogy a szülők közt nincs meg a megfelelő érzelmi kötődés, lelki sérüléseket szenved, ami kihat a további életére. Kezelhetők-e később ezek a sebek?

— A gyereket nem annyira a szülők közötti érzelmi kötődésnek a hiánya viseli meg (bár igen fontos a gyereknek ezt is megtapasztalni ahhoz, hogy később egészséges partnerkapcsolatokat tudjon kialakítani), hanem az, ha a szülők nem nem tudnak felelősségteljesen szerepet vállalni a gyerek életének irányításában és ellenőrzésében. A gyerek későbbi életére kihatással lehet egy nem megfelelőképp lezajló válás, a szülői érdektelenség és kötődés hiánya. Ezek a sebek később csak nagy erőfeszítések árán gyógyíthatók, de a hegek megmaradnak.

— Mennyire igaz az a mondás, hogy: „Madarat tolláról, gyermeket szülőjéről”?

— Iskolapszichológusként gyakran jártam szülői értekezletekre. Ezt egy igen fontos prevenciós munkának tartom. Egy szülői értekezlet során arra döbbentem rá, hogy a szülők pont úgy ülnek a padban, mint a gyerekeik, anélkül, hogy tudtam volna előre, ki kinek az anyukája vagy apukája, minden nehézség nélkül azonosítottam őket. A gyerekek utánzással tanulnak. A szülők viselkedését, gesztusait, probléma-megoldási stratégiáit figyelik, tőlük veszik át a viselkedési mintákat már egészen kicsi korban. A gyerekek átveszik szüleik feszültségeit, szorongásait is, ha agresszív viselkedést látnak, akkor ők is ugyanezt a magatartást veszik fel. Hiába határozzák el a szülők, hogy kiegyensúlyozott és becsületes viselkedést tanítanak a gyereknek, ha ők maguk nem tudnak hiteles példát nyújtani. Például nem lesz teljesen őszinte az a gyerek, akinek a szülei egymás előtt takargatnak dolgokat. „Ezt nem mondjuk el apának, anyának.”

— Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott kapcsolat legyen a gyerek és a szülő között, fontos, hogy minden, amit „átad” a szülő, az megfelelően legyen felfogva, megértve és integrálva a gyerek által. Képesek erre a mai szülők?

— Mint ahogy az előző válaszban vázoltam, a gyerekek a szülőktől leginkább utánzással tanulják meg a fontos dolgokat. Így amit a szülő átad, egyből integrálja is a gyerek, a kérdés inkább az, hogy mit ad át a szülő. A kiegyensúlyozott szülő—gyerek kapcsolat az odafigyelésen, az együtt töltött időn és annak minőségén múlik. Minden együtt töltött pillanat egyedi és vissza nem térő. A felgyorsult társadalmi történések közepette egyre kevesebb idő jut a szülő—gyerek kapcsolat ápolására. Gyakran mondják védekezésképpen a szülők, hogy nincs idejük, a családot el kell tartani. Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, ha kis ideje is marad, töltse gyerekével, de akkor csak rá figyeljen és semmi másra! Az együtt töltött idő minősége nem a mennyiségtől függ. Tölthetek sok időt is a gyerekemmel anélkül, hogy lelkileg vele lennék. Ha vele vagyok arra a kis időre is, akkor csak rá figyelek, nem számítógépezek, főzök vagy mosogatok.

— Nagyon sok szülő, akit túl sokat foglalkoztat a karrierje, egy idő után kiég, felemészti önmagát. Az ilyen szülő addig se sokat foglalkozott gyermekével, családjával, mi várható tőle ezután?

— A szakmai kiégés az esetek többségében nem egy visszafordíthatatlan folyamat, kiégtem, és kész, nincs tovább. A kiégést talán inkább a változás előjeleként kell felfognunk. Azt jelzi, itt az ideje saját magammal és a családommal foglalkozni. A családdal töltött idő segít újratöltődni. A családi hétvégék, közös programok, a gyerekekkel való felejthetetlen hancúrozások kiváló megelőző „stratégiái” a szakmai kiégésnek.

— Mi az iskolai siker titka?

— A szülő feladata elsősorban az, hogy a gyereket ráébressze a tanulás örömére és tudni akarásra biztassa. A szülőknek olyan iskolát kell választani, amely nemcsak teljesítményorientált, hanem elsősorban a gyerek személyiségfejlesztésére fekteti a hangsúlyt. Az iskolai siker egyaránt feltételezi a gyerek értelmi, érzelmi és szociális képességeinek fejlődését. Nagyon fontos a jó tanulmányi eredmények mellett az osztályközösségbe való beilleszkedés, az elfogadás a társak részéről. Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy egy rossz eredmény miatt nem kell túlzásokba esni, hanem nyugodtan át kell vizsgálni a helyzetet. A jegyek pillanatnyi felkészülés eredményei, és nem a gyerek globális fejlődését jelzik.

— Mennyire lehet társ a pedagógus a szülővel?

— A szülő és a pedagógus kapcsolata meghatározó szerepet tölt be a gyerek iskolai fejődésében. Ez a kapcsolat viszont nagyon sokat lazult az utóbbi időben. A szülők egyre kevesebb szerepet vállalnak a gyerekek iskolai fejlődésének irányításában és ellenőrzésében. Nemcsak hogy kevés szerepet vállalnak, de időnként mindent a pedagógusra hárítanak, és a gyerek iskolai problémái miatt is a pedagógust hibáztatják. A tanügyi rendszernek egyre nagyobbak a követelményei, uralkodik a teljesítményorientáltság, így nagyon nehéz a pedagógusoknak egyedül követni a gyerek iskolai fejlődését, nagy szükségük van a szülők támogatására. A mai diákok mások, mint a korábbi generációkhoz tartozók, közös erőfeszítésre van szükségünk, hogy a helyes mederbe tereljük őket, mivel a külső hatások (média, internet, barátok) igen nagy veszélyt jelentenek egészséges személyiségfejlődésükre.

 Elek György