Szerdán várják Szatmárnémetibe Alexandra Uiuiut, aki még tavaly ősszel aláírt a csapathoz, de egy korábbi sérülés miatt eddig lábadozott. A februári kupameccsen már biztosan játszani fog a Târgovişte ellen.
A CSM Târgovişte ellen játszik a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a Román Kupa negyeddöntőjében. Ezt akár pechnek is lehet mondani, mert az eddigi mérkőzések mérlegét tekintve kevés esély maradt arra, hogy Jose Araujo vezetőedző tanítványai bejussanak a legjobb négy közé. 28–0 a mérleg a dâmboviţai alakulat javára a nyert mérkőzések tekintetében, és ezekből két győzelem a mostani idénybeli bajnoki mérkőzéseken született.
Megkeresésünkre Florin Mureşan szakosztályvezető optimistán válaszolt, hiszen úgy véli, végre eljöhet az a nap, hogy kilenc év után legyőzzék a Târgoviştét. „A legutóbbi bajnoki mérkőzésen hiányzott Tavic és Baltic is. Úgy vélem, hogy velük a pályán sokkal erősebb a VSK. Talán ez lesz majd az a meccs, amikor megtörik a jég” — mondta Mureşan.
Nem mellékes, hogy van esély arra, hogy ezen a találkozón erősödjék a romániai játékosok mezőnye a szatmári csapatnál. Szerdán várják ugyanis a válogatott Alexandra Uiuiut, aki ugyan még tavaly ősszel aláírt a VSK-hoz, de egy sérülés miatt eddig még lábadozott, tegnap volt az utolsó orvosi felülvizsgálata. „Vele nő a csapat játékereje. Szerdán várjuk Szatmárra, lassan beilleszkedik a csapat játékába, a kupameccsen pedig száz százalék, hogy játszani fog” — tette hozzá a szakosztályvezető.
Viszont rossz hír, hogy ma utazik Marosvásárhelyre Khadijah Whittington, hogy egy korábbi műtét után újabb vizsgálatoknak vesse alá sérült térdét. Így vélhetően szombaton, a Galaci Phoenix elleni találkozón nem számíthat az amerikai szolgálataira Araujo, viszont bevethető lesz Baltic, aki közel egy hónapos kényszerpihenő után ismét játékra jelentkezik.
A kupaküzdelmek nyolcas döntőjét (Final 8) egyébként február 8–11. között rendezik Sepsiszentgyörgyön. Ugyanitt másnap zajlik majd az All Star Game is.
A Román Kupa negyeddöntőjének a programja
Február 8.
Kolozsvári Universitatea – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
CSM Târgovişte – Szatmárnémeti VSK
Február 9.
Brassói Olimpia – Galaci Phoenix
Marosvásárhelyi Sirius – CSBT Alexandria
Elődöntők február 10-én
Döntő február 11-én.
Az All Star Game február 12-én lesz. ,
Minden mérkőzést a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban rendeznek.