Belföld

A tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni immunizálását mobil oltócsapatok végzik majd

2021.02.17 - 09:32

Valeriu Gheorghiţă elmondta, a bölcsődék, óvodák teljes személyzete, illetve az iskolákban és egyetemeken oktató tanárok elsőbbséget fognak élvezni az oltókampány során. A tanügyi alkalmazottak beoltásának pontos forgatókönyve még nem készült el, a tervek szerint azonban ezt mobil oltócsapatok végzik majd, és a közoktatásban dolgozók számára a megyei pedagógusok házában, a felsőoktatásban dolgozók számára pedig az egyetemeken alakítanak ki oltóközpontokat.

Becslések szerint március 1-jén kezdik el a tanügyi dolgozók elsőbbségi oltását - nyomatékosította a szakember, aki szerint eddig mintegy 30 ezer tanügyi alkalmazott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát és több mint 120 ezren regisztráltak az oltásra.

A CNCAV elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, mérlegelik annak a lehetőségét, hogy az oltóanyagok szétosztásakor előnyben részesüljenek azok a megyék, amelyekben az országos átlagnál jelentősen nagyobb számú új megbetegedést jegyeznek. Ezt a lehetőséget az országos oltási stratégia is előírja, pontos alkalmazási kritériumait azonban még ki kell dolgozni - tette hozzá.

Románia növelheti a korhatárt az AstraZeneca-oltás esetében

Románia növelheti a korhatárt az AstraZeneca-oltás esetében, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) döntésének függvényében - jelentette ki kedden Dr. Valeriu Gheorghiţă.

A katonaorvos elmondta: arra mutató jelek vannak, hogy az EMA arra készül, hogy a jelenlegi 55-ről 65 évre emelje a felső korhatárt, ameddig ajánlja az AstraZeneca által kifejlesztett oltást. Amennyiben ez megtörténik - mondta Gheorghiţă - akkor 'valószínűleg Románia is hasonló módon jár el'.

Az AstraZeneca által kifejlesztett vakcinával a jelenlegi szabályok értelmében a 18 és 55 év közöttieket immunizálják.

Mintegy 3500-3600 személy fertőződött meg a koronavírussal az oltóanyag első adagának felvétele után

Ez idáig 3500-3600 személy fertőződött meg a koronavírussal az oltóanyag első adagának felvételét követően - nyilatkozta CNCAV elnöke.

Valeriu Gheorghiţă szerint ez a fő oka annak, hogy ezek a személyek nem jelentkeztek a második dózisra. Arra is volt példa, hogy a második adag beadását követően kapták el a koronavírust, az ilyen esetek száma azonban nagyon alacsony - magyarázta.

A szakember arról is beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hogy az eddig kiosztott oltóanyagok 0,2 százaléka, azaz 2273 dózis veszett kárba. Ez az arány jóval elmarad a vonatkozó kormányhatározatban megszabott 10 százaléktól, és kisebb a CNCAV által felvállalt 0,5 százaléknál is - nyomatékosította.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).