Külföld

A tagországok vezetői tapssal búcsúztatták Angela Merkel német kancellárt

2021.10.23 - 10:23

 Charles Michel, az EU kormány-, illetve államfőiből álló Európai Tanács elnöke nagy formátumú politikusként méltatta Merkelt - írta a zárt ajtók mögött zajlott eseményről forrásaira hivatkozva a Politico című lap és több hírügynökség. Kiemelte "rendkívüli józanságát és egyenességét", lefegyverzőnek nevezve a kancellár e tulajdonságait.
    Michel szerint Merkel személye meghatározta az Európai Tanácsot, és "a csúcstalálkozók nélküle olyanok lesznek, mint Róma a Vatikán vagy Párizs az Eiffel-torony nélkül". Azt is hozzátette, hogy a kancellár "szellemisége és bölcsessége továbbra is az európai politika iránytűje és világítótornya marad".
    Az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi portálon megosztotta Barack Obama üzenetét is, amelyben az Egyesült Államok 2009 és 2017 közötti elnöke Merkel "erkölcsi iránytűjét" és jó együttműködési képességeit dicsérte. Obama továbbá azt is méltatta, hogy a német kancellár képes volt elveit "az önérdek szűkös meghatározása fölé helyezi".
    Angela Merkel 107 EU-csúcson vett részt. Az Európai Tanács soron következő, december 16-17-i ülésén Németországot várhatóan már új kormányfő, nagy eséllyel a szeptemberi választásokon győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz képviseli.
    A kétnapos csúcstalálkozón az európai vezetők elbúcsúztak Stefan Löfven svéd miniszterelnöktől is, aki nemrégiben bejelentette, hogy novemberben lemond kormányfői tisztségéről. Löfven 2014 óta volt Svédország miniszterelnöke.
    Az csúcstalálkozón mindkét politikus számára búcsúvideót vetítettek le. Emlékül mindketten egy-egy személyre szabott művészi ábrázolást kaptak az épületről, ahol a tanácskozásokat tartják.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Merkel: nem jósolható meg, hogy sikerül-e megállapodásra jutni

Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól - közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve.