Vidék

A tábor jelképe: az élet fája

2014.06.28 - 09:20

Tegnap átadták az „ECOSUNHOME — A természet és a szeretet otthona” című, határon átnyúló projekt keretében felépült ifjúsági tábort Nagytarnán. Az első csoportot július 20–26. között fogadják.

 

Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese a tegnapi átadási ünnepségen Pál apostolnak A szeretet himnusza című versét idézte:„Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet”. Majd egy svéd tudós szavait idézte: „Ha nem becsüljük meg a természetet, az el fog pusztulni”. Az esperes örömmel közölte, hogy ami Nagytarnán látható, az nem más, mint egy álom megvalósulása. A tábor jelképe: az élet fája. A fának táplálékra van szüksége, a fa körül lévő embereknek pedig lelki táplálékra, amit ebben a táborban mindenkinek adni akarnak. A gyerekeket meg kell tanítani függőlegesen Isten felé nézni, szeretni Istent, és vízszintesen szeretni a felebarátokat. A táborhely elkészült, most már az a feladat, hogy azt megtöltsük élettel — hangsúlyozta az esperes.

Ft. Csűry István, a Királyhágómeléki Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy a hit az, ami a szívekben erőt ad a jövőépítéshez. A 77. zsoltár 15. verse beteljesedett: „És az Úristen csodákat teremt”. Ha valaki ebben kételkedik, hasonlítsa össze a múltat a jelennel. A múlt és a jelen közötti különbség a csoda. Eugeniu Avram kormánybiztos példaként hozta fel az egész megye számára azt a megvalósítást, amit egy magyarországi és egy Szatmár megyei közösség hozott létre. Mariana Monica Sibius, Nagytarna polgármestere, mint mondta, büszke rá, hogy az ő községében készült el ez a létesítmény, hiszen ez lehetőség teremt a térség gazdasági fellendüléséhez és a település nevének megismertetéséhez. Pataki Csaba szenátor kiemelte, hogy az egyház értéket teremt, jó tulajdonos, a közösségért dolgozik, nem kell félni attól, hogy méltatlanul kezeli a visszakapott javakat. Bélbász-Szűcs Andrea, a Csengersimai Református Egyházközség lelkipásztora figyelmeztetett, hogy a teremtett világra oda kell figyelni, ezt viszont csak úgy lehet, ha rámutatunk a teremtőre. A teremtett világ tökéletes, nincs felesleg, ami plusz, azt az ember adja hozzá. Az emberek tehetnek is a világért, nem csak ellene — hangsúlyozta a lelkésznő.

A résztvevők körülnéztek a táborhelyen. A meglévő épületben manzárdszobákat alakítottak ki, a fűtés és a villamos energia biztosítása napkollektorral, pellet tüzelésű hőközponttal és fotovoltaikus napelemekkel történik. Az 1,8 hektár területen az ötven–hatvan férőhelyes konferenciaterem mellé fából készült filagóriát helyeztek, emellett mesterséges tavat, egy kisebb ligetet, sportpályákat, a tábor körül kerékpárutat alakítottak ki, a tó alját pedig természetbarát módon betonnal szigetelték. Elkészült öt fa alapú pillepalackház, melyhez a gyerekek maguk gyűjtöttek palackokat, majd azokat megtöltötték homokkal, a ligethez pedig ők ültették el a facsemetéket. Az átadási ünnepséget magyar és román nyelvű kulturális műsor zárta.

 

 

Elek György