Egészség

A szülés megváltoztatja az anya agyát

2016.12.20 - 17:40

A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, illetve az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását – írja az MTI egy új tanulmány alapján.

A terhesség alatt a nemi hormonok szélsőséges hullámzást mutatnak, drasztikus testi és lelki változások zajlanak. A kilenc hónap alatt a nőket annyi ösztrogén árasztja el, amennyit összesen hátralevő életükben sem kapnak. Arról azonban eddig elég szűkös ismerettel rendelkeztek a tudósok, hogy milyen hatásai vannak a terhességnek az agyra. Sok nő állítja, hogy a terhesség alatt feledékennyé és érzelmessé válik, amit a állapotukra vezetnek vissza. Az új tanulmány szerint valóban végbemennek strukturális változások az anyák agyában. Ezek a serdülőkori változásokhoz hasonlóak, és legalább két évig fennmaradtak. Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a nők memóriája romlott volna.

Kevesebb szürkeállomány, több gondoskodás

A tanulmányhoz 25, először szülő nő agyáról készítettek felvételeket, először a terhesség előtt, aztán közvetlenül a szülés után, majd két évvel később. Ezeket a felvételeket hasonlították össze 19, először apává váló férfiéval, 17 gyermektelen férfiéval és 20 gyermektelen nőével. A tudósok lényeges csökkenést figyeltek meg az először anyává lett nők agyának szürkeállományában. A szürkeállomány változása az agy olyan területein következet be, amelyek az úgynevezett tudatelméleti feladatokkal voltak kapcsolatosak, vagyis azzal a képességgel, hogy másoknak érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk. Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak:

segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében,

éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben, és

szorosabb kötődést tesz lehetővé a gyermekükhöz.