Vidék

A szövetkezetbe tömörülés a megoldás

2020.06.26 - 14:03

„A jelenség legvalószínűbb oka, hogy a kisebb területen gazdálkodók feladják a mezőgazdasági munkát, a már így is hatalmas mezőgazdasági területek tulajdonosai viszont lecsapnak az így felszabadult termőföldre. Kis- és családi gazdaságok szűnnek meg, családok adják fel a falusi életet, ez pedig nem jó tendencia” — mondja Magyar Lóránd parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságának tagja.

A falvak elnéptelenedése, a városokba való beköltözés komoly szociális problémához vezet. Hasonló folyamatnak lehettünk tanúi egy évtizeddel ezelőtt Magyarországon is, ahol most sok vidéki településen alig vannak lakók, és az alacsony ingatlanárak mellett sem sikerült újra benépesíteni ezeket.

Magyar szerint a megoldás egy ideje már létezik, bár kevesen élnek vele. Egy év alatt ugyanis csupán 1,7 százalékkal nőtt a mezőgazdasági szövetkezetek száma, pedig a szövetkezetek révén a kisebb gazdaságok is túlélhetnének, megmaradnának. A titok nyitja pedig a közös vásárlás, feldolgozás és értékesítés — a jól működő szövetkezetek pedig nemcsak túlélést, hanem jó ütemű fejlődést is biztosíthatnak.

A szövetkezetek alapítását bátorító romániai törvény szerint egyebek mellett az új szövetkezetek évekig adókedvezményben részesülnek. De fontos szempont az is, hogy traktorok, mezőgazdasági gépek, öntözőrendszerek beszerzése esetében mentesülhetnek a vámfizetés alól is.

A mezőgazdasági eszközök közös megvásárlása és használata, a termékek modern eszközökkel való feldolgozása nagy szerepet játszik abban, hogy a szövetkezet termékei akár hipermarketek polcaira is felkerüljenek — ahogy ez már megtörtént számos nagy társulás esetében. Ezek a társulások a bizonyítékok arra is, hogy a jó működés akár több tízmillió lejes árbevételt is hozhat.