Szatmárnémeti kedvenc kikapcsolódási helye lett az új főtéri szökőkút, sikerült elérnie ennek a megépítésével a városvezetésnek, hogy tényleg funkcionális legyen ez a helye a városnak. Az igazi nagy vízválasztó ugyan még hátravan, meglátjuk, hogy a nyári kánikulában is ugyanilyen sikkes lesz a főtéren „lógni” mint most, de egyelőre nagy sikernek örvend a létesítmény. Az ezerféle módon spriccelő víz és a sík felületű medence újdonsága mellett külön vonzerő a zenélés, tíz zeneszám eljátszására van ugyanis „betanítva” a szökőkút, amelyeknek ritmusához igyekszik igazítani a vízsugarakat is. Itt a segítség azoknak, akik céltudatosan zenét hallgatni mennének ki a szökőkúthoz, exkluzív formában közöljük itt a pontos kezdési időpontjait a zenei repertoárnak és azon belül is minden zeneszám pontos kezdési időpontja megtalálható az alábbi táblázatban.
Amire figyelni kell, hogy munkanapokon és a hétvége két napján más-más rendszer szerint mennek a zenék, hétköznap délelőtt tíztől háromnegyed tízig szólnak a zenék, hétvégén viszont csak tizenegytől fél kilencig muzsikál a szökőkút.
A hétköznapi zenei repertoár (hétfő - péntek)
1-es blokk, kezdési idők
1. Vivaldi – Tavasz 10:00
2. Queen – Don’t stop me now 10:15
3. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 10:30
4. Eugen Doga – Gramophome Waltz 10:45
5. Johann Strauss – Radetzky induló 11:00
6. Ennio Morricone – Once upon a time in West 11:15
7. Johannes Brahms – Magyar táncok 11:30
8. John Lennon – Imagine 11:45
9. Gloria Gaynor – I will survive 12:00
10. Frozen – Let it go 12:15
2-es blokk, kezdési idők
1. Queen – Don't stop me now 14:00
2. Eugen Doga – Gramophone Waltz 14:10
3. Vivaldi – Tavasz 14:20
4. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 14:30
5. Johannes Brahms – Magyar táncok 14:40
6. Ennio Morricone – Once upon a time in West 14:50
7. Johann Strauss – Radetzky induló 15:00
8. Gloria Gaynor – I will survive 15:10
9. John Lennon – Imagine 15:20
10. Frozen – Let it go 15:30
3-as blokk, kezdési idők
1. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 16:30
2. Eugen Doga – Gramophone Waltz 16:40
3. Ennio Morricone – Once upon a time in West 16:50
4. Queen – Don't stop me now 17:00
5. Johann Strauss – Radetzky induló 17:10
6. Vivaldi – Tavasz 17:20
7. Johannes Brahms – Magyar táncok 17:30
8. Frozen – Let it go 17:40
9. John Lennon – Imagine 17:50
10. Gloria Gaynor - I will survive 18:00
4-es blokk, kezdési idők
1. Johann Strauss - Radestky induló 19:30
2. Eugen Doga Gramophone Waltz 19:45
3. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 20:00
4. Vivaldi – Tavasz 20:15
5. Johannes Brahms – Magyar táncok 20:30
6. Ennio Morricone– Once upon a time in West 20:45
7. Queen –Don't stop me now 21:00
8. Gloria Gaynor – I will survive 21:15
9. Frozen – Let it go 21:30
10. John Lennon – Imagine 21:45
A hétvégi zenei repertoár (szombat - vasárnap)
1-es blokk, kezdési idők
1. Ennio Morricone – Once upon a time in West 11:00
2. Vivaldi – Tavasz 11:10
3. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 11:20
4. Eugen Doga – Gramophone waltz 11:30
5. Johann Strauss – Radetzky induló 11:40
6. Enio Morecone – Once upon a time in West 11:50
7. Johanes Brahms – Magyar táncok 12:00
8. John Lennon – Imagine 12:10
9. Gloria Gaynor – I will survive 12:20
10. Frozen – Let it go 12:30
2-es blokk, kezdési idők
1. Queen -Don't stop me now 14:00
2. Eugen Doga – Gramophone waltz 14:10
3. Vivaldi – Tavasz 14:20
4. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 14:30
5. Johanes Brahms – Magyar táncok 14:40
6. Ennio Morricone – Once upon a time in West 14:50
7. Johann Strauss – Radestky induló 15:00
8. Gloria Gaynor – I will survive 15:10
9. Frozen – Let it go 15:20
10. John Lennon – Imagine 15:30
3-as blokk, kezdési idők
1. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 16:30
2. Eugen Doga – Gramophone waltz 16:40
3. Ennio Morricone – Once upon a time in West 16:50
4. Queen – Don't stop me now 17:00
5. Johann Strauss – Radetzky induló 17:10
6. Vivaldi – Tavasz 17:20
7. Johanes Brahms – Magyar táncok 17:30
8. Frozen – Let it go 17:40
9. Gloria Gaynor – I will survive 17:50
10. John Lennon – Imagine 18:00
4-es blokk, kezdési idők
1. Johann Strauss – Radetzky March 19:00
2. Eugen Doga – Gramophone waltz 19:10
3. Game of Thrones főcímzene (Ravin Djawadi) 19:20
4. Vivaldi – Tavasz 19:30
5. Johanes Brahms – Magyar táncok 19:40
6. Ennio Morricone – Once upon a time in West 19:50
7. Queen – Don't stop me now 20:00
8. John Lennon – Imagine 20:10
9. Frozen – Let it go 20:20
10. Gloria Gaynor – I will survive 20:30
Princz Csaba