Szatmárnémeti

A színházi évad első bemutatója

Fotó: Czinzel László
2021.09.20 - 08:20
Járványügyi korlátozások mellett Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabjának nagyszínpadi bemutatója nyitotta a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának idei évadát.

A pénteki és a szombati bemutató előadásokra a megyeközpont magas fertőzöttségi aránya miatt érvényben lévő járványügyi előírások okán előzetes telefonos egyeztetés volt szükséges, és a helyeket ezúttal érkezési sorrendben foglalhatták el a nézők.

Az előadás Friedrich Dürrenmatt 1950-ben, huszonkilenc évesen megírt „történelmietlen történelmi komédiája” alapján készült, mely Romulus Augustus, az utolsó nyugat-római császár hatalomvesztését és egy hanyatló birodalom végnapját dolgozza fel. A produkció rendezője Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas színházi alkotó, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója.
A német kultúra, a német színház számára rendkívül fontos az a kultúrafelfogás, aminek alapját az erkölcs képezi. Dürrenmattnál is árnyaltan tetten érhető ez, hogy a világ erkölcstelenségét leplezi le, a II. világháború élményeit feldolgozva — azaz egy szélsőségesen agresszív, tömegeket manipuláló birodalom kegyetlenségei kapcsán fogalmazza meg, hogy nem erkölcsös védeni egy romlott társadalmat.

„Az író egy tragikomikus látomásban, provokatív eszközökkel beszél erről. A világ sorsával foglalkozik, miközben megfogalmazza: sem a múlt, sem a jövő nincs a kezünk ügyében, csak a jelen. Annyit tehetünk, amennyit a jelen megenged számunkra. Dürrenmatt időtlen darabot írt, amelyben összekeveri az ókort az akkori, 1940-es 1950-es évek jelenkorával, amelyben történelmi figurák jelennek meg, de őket a művészi mondanivaló összefüggésében kezeli — tehát nem kérhetünk számon rajta történelmi összefüggéseket. A darabon érződik a háború utáni trauma, a II. világháború lenyomata Európára, az európai kultúrára, most pedig, úgy érzem, sajnos a háború előszele is tetten érhető a mindennapjainkban, ezért érzem nagyon mainak az állapotot, amit a darab megidéz számunkra. Az író a társadalomról mutat látleletet, amelyben az ember már nem tudja befolyásolni az emberiség történetét, a társadalom pedig krízishelyzetben van. Ma pedig mindannyian krízishelyzetben élünk” — mutat rá Bocsárdi László.

Az előadás szereplői: Nagy Csongor Zsolt, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Bodea Gál Tibor, Bocsárdi Magor m. v., Rappert-Vencz Gábor, Gaál Gyula, Szabó János Szilárd, Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Stella, Orbán Zsolt, Diószegi Attila, Kovács Éva, Méhes Kati, Poszet Nándor, Frumen Gergő, Varga Sándor és Zákány Mihály.

Az előadás különleges látványvilága Bartha József (m. v.) UNITER-díjas díszlettervező és Cs. Kiss Zsuzsa (m. v.) jelmeztervező munkája során alakult ki. A produkció zeneszerzője Bocsárdi Magor, light-designere Bányai Tamás (m. v.), rendezőasszisztense Szabó Franciska, ügyelője Varga Katalin, súgója Kófity Annamária volt. SZFÚ

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Rendkívüli gyermeknapi előadásra készül a társulat

Rendkívüli gyermeknapi előadással kedveskedik a család aprajának és nagyjának a Harag György Társulat. Június elsején a Szakszervezetek Művelődési Házában lesz látható 17 órai kezdettel a társulat Gengszter nagyi című mesejátéka, Nagy Regina rendezésében.
Szatmárnémeti

Rangos magyarországi fesztiválon az Interaktív

Az idén tizenötödik alkalommal megszervezett Deszka Fesztiválra készül a szatmárnémeti Harag György Társulat. A Magyarország egyik legnagyobb színházi eseményének számító fesztiválon idén is a kortárs magyar drámát ünneplik.
Szatmárnémeti

Amphitryon – az évad második nagyszínpadi bemutatója

November 24-én 19 órától tartotta az évad második nagyszínpadi bemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.