Sport

A széthulló Minaurral játszott a VSK

2016.01.22 - 12:27

Csütörtök este Nagybányán játszotta első felkészülési mérkőzését a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata. Az élvonalban szereplő, keretgondokkal küzdő Minaur volt az ellenfél.

Alig maradt már játékosa a Nagybányai HC Minaur férfi kézilabdacsapatának, a román bajnok ősszel még a Bajnokok Ligájában vitézkedett, de októberben kiderült, hogy a máramarosi önkormányzat jelentős összegekkel törvénytelenül segítette a klubot. Legalábbis ezt feltételezik a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) ügyészei, aki eljárást kezdeményeztek Cătălin Cherecheș polgármester ellen is. A pénzügyi visszaélések gyanúja miatt az elöljáró felfüggesztette a férfi és a női csapat támogatását is. Ez a hullám addig gyűrűzött, hogy a klub legtöbb játékosa már úgy döntött, távozik.

A nagybányaiak a román élvonalban jelenleg 17 forduló után a 7. helyen állnak, és már az a legfőbb cél, hogy legalább a legjobb nyolc között maradva a rájátszásban folytathassák. A játékoskeretben három magyarországi játékos volt. Tatai Péter kapus és a beállós Vilovszki Uros még vacillál, de a prosport.ro szerint Iváncsik Tamás lépett, és aláírt a norvég Elverum együtteséhez. A jobbszélsőt — akinek Európa-bajnoki szerepeltetésén még Talant Dujshebaev szövetségi kapitány is gondolkodott — a BL-ből ismerhették a norvégok, akik a hazai 28–28 után Nagybányán 29–24-re győztek.

A magyar kézilabdázó menedzsere, Eklemovics Nikola az ostlendingen.no portálnak megerősítette, hogy a felek megállapodásra jutottak egymással.

„Minden rendben van, Tamás a jövő hét elején orvosi vizsgálaton esik át, és a szezon végéig a klubot erősíti. Ez jó hír az Elverumnak és a játékosnak egyaránt, biztos vagyok benne, hogy Iváncsik segítségével a csapat bejut a bajnoki rájátszásba” — nyilatkozta a korábbi válogatott irányító, Eklemovics, aki ugyancsak szerepelt korábban a nagybányai együttesben.

A címvédő Elverum jelenleg a norvég bajnokság 5. helyén áll.

38–33 a VSK-val

A Minaur egyébként úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy megalakított egy közhasznú egyesületet, a CS Minaurt, amely átvette a HCM aktivitását. Így sikerült kifizetni az elmaradt fizetések egy részét. Viszont a játékosok egy része már nem várt tovább, és a távozás mellett döntöttek. A prosport.ro ugyanis beszámolt arról is, hogy az ukrán Ostroushko és a bosnyák Karacic is távozni akar. Petru Pop vezetőedzőnek így jelenleg csak 11 játékosa áll rendelkezésre a felkészülésen, mivel Pribanic egy sérülés miatt nem végezhet teljes értékű edzéseket. A máramarosiak helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a román élvonalban már tavaly novemberben lejárt az átigazolási időszak, így a Minaur nem tud új játékosokat szerződni. Így játszott csütörtökön hazai pályán a nagybányai csapat felkészülési mérkőzést a másodosztályos Szatmárnémeti VSK ellen. Természetesen így is maradt elég rutinos játékosa a máramarosiaknak, így a szünetben regisztrált 16–16 után 38–33-ra győzték le a VSK-t. „Nagyon elégedett vagyok, mert egy erős csapattal játszottunk. Mindegyik játékosom kapott szereplési lehetőséget, így nagyon hasznos meccs volt a csütörtöki” — értékelt röviden Istrate, akinek a legénysége szombaton 13 órától (a 11 órakor kezdődő VSK – Brassói Bravol CSU másodosztályos női röplabda bajnoki mérkőzés után) a szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben fogadja újabb felkészülési mérkőzésen a magyarországi NB II-es Fehérgyarmat VSE együttest. Jövő hét péntek délután a második vonalbeli Nyíregyháza KC érkezik Szatmárra megmérkőzni a VSK-val.