Minden évben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartják a szerzetesek világnapját.
1997 óta minden évben február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünnepeljük a szerzeteseket is. Szent II. János Pál pápa kezdeményezte a szerzetesek világnapját, hogy legyen egy nap, amikor hálát adunk és imádkozunk értük.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe sokkal régebbről, a IV. századtól általános az egyházban. Arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának és a fénynek az ünnepe lett, a görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.
A gyermek bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelen lévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya az egyik legrégibb jelképe Krisztusnak. A népszokás szerint keresztelésig az újszülött mellett világított a gyertya, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében.
Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani.
Az ünnep napján, csütörtökön délelőtt 11 órától Schönberger Jenő püspök az egyházmegye területén szolgálatot teljesítő, római és görögkatolikus szerzetesrendek képviselőinek jelenlétében mutat be szentmisét a szatmárnémeti székesegyházban. Kétévente találkoznak a szerzetesek a római katolikus székesegyházban február 2-án. A gyertyaszenteléssel is egybekötött alkalomra szeretettel várják a híveket.