Nagykároly

A szeretetről Nagykárolyban

2014.01.22 - 10:12

Kedden este Nagykárolyban is közönség elé lépett Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, a Magyar Érdemrend tiszti keresztjének kitüntetettje, valamint Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes. „Szeretettel – dalok és gondolatok” című közös lemezük nagykárolyi bemutatója a Károlyi-kastély lovagtermében zajlott.

A népes közönségsereget vonzó előadást Vénig Gabriella főszervező nyitotta meg. Beszédében köszöntötte a jelenlévőket, majd röviden bemutatta a fellépőket.

Kudlik Júlia elmondta, hogy az 55 perces lemezen, amelyet teljes egészében bemutattak a nagykárolyi közönségnek, Szvorák Katalin énekel, ő pedig megosztja gondolatait a szeretetről, amelyek szorosan kapcsolódnak saját élettapasztalataihoz. Majd hozzátette, hogy a gondolatok között idézetek is szerepelnek Körmendi Gitta költőtől.

A nagy sikerű előadás után kötetlen beszélgetés következett a jelenlévőkkel, majd a fellépők dedikálták közös lemezüket.

Ifj. Deák Endre