Tegnap ismét főhajtásra gyűltek össze a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai Batizon, megkoszorúzták Szilágyi Domokos emléktábláját, valamit a Diákdombon felállított emlékoszlopot.

Több évtizedes hagyománynak számít már, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium mindenkori tizedikes diákjai a batizi Diákdombon róják le kegyeletüket a kuruc-labanc szabadságharcban, 1672-ben elesett batizi ifjak emléke előtt. Az iskolák államosítása előtt minden évben szerveztek megemlékezéseket, 1990-ig Ligeti László Zoltán magyartanár néhány diákkal csendben helyezett el koszorút és gyújtott gyertyát. 1991-től néhány évig kerékpárral mentek ki és emlékeztek az újraalakult gimnázium diákjai, később autóbusszal mentek ki a tizedik osztályosok és az iskola néhány tanára. Minden évben istentisztelettel kezdik a megemlékezést, majd ünnepi műsort adnak elő. Tegnap az új iskolalelkész, Varga Szilárd hirdetett igét a megemlékezésen. János evangéliumából idézett: „A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” Jézus a barátainak nevezte a tanítványait, szeretettel és barátsággal fordult hozzájuk. Ezzel a szeretettel kellene közeledjenek egymáshoz azok, akik egy családban, egy közösségben élnek, magyarázta az igehirdető, rámutatva arra, hogy az emberek együttélésében a legnagyobb gond az, hogy minden ember több szeretetet vár el, mint amit ő maga adni tud. Az ige arra tanít, hogy ne azt tartsuk fontosnak, mi az, amit kapunk, hanem azt, amit adni tudunk. A keresztyén ember nem önmagára gondol, hanem azokra, akik között él. Gyerekkorban még sok a barát, de ezek később elmaradnak, újak jönnek a helyükre, s az ige szerint az igazi barát az, aki életét adja a barátjáért, mint ahogy Jézus is életét adta az emberiségért, mutatott rá a lelkipásztor.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő ünnepi beszédében gyermekkori emlékét idézte, amikor Dávid és Góliát történetét mesélték neki. Ki ne érezne együtt a lehetetlenre vállalkozó Dáviddal és lennének ellenérzései Góliáttal szemben? Aztán ahogy telnek az évek, megannyi hasonló történet kerül elénk csak a magyar történelem lapjain. Mindig voltak Góliátok, akikkel meg kellett küzdenünk, de a magyarok mintha csak Dávid egyenes ági leszármazottai lennének, mindig merészen és bátran álltak ki ezek ellen, még akkor is, ha tudták, hogy isteni csoda szükséges ahhoz, hogy győzedelmeskedjenek. Magyar elmondta, hogy fiatalabb korában ámulattal vegyes csodálattal hallgatta a fiatalokról szóló történetet, akik elszántságukkal felvértezve szálltak szembe a jól képzett katonákkal nem is olyan messze ettől a helytől. Hát kik voltak ők — tehetjük fel a kérdést —, ha nem megannyi Dávidja a szatmári történelemnek, akik bár nem győzték le a Góliátot, de reményt adtak és hitet. Márpedig a legsötétebb időkben isteni csoda az, ha megmarad a magunkba és erőinkbe vetett hitünk, a remény pedig biztosítja azt, hogy bár kis időre megtörhetik erőnket, de el sohasem vehetik azt. Most pedig mi emlékezzünk ezekre a bátrakra, akik több mint háromszáz éve áldozták életüket, de olyan örökséget hagytak ránk, amely minket is Dávidokká tesz! Mindenki életében jelen vannak a Góliátok. A politikusoknak mindig más és más néven kell velük megküzdeniük. Néha konkrét nevük van, néha csak arctalan támadás a magyarságunk ellen. Elég ezekre a fiatalokra gondolni, hogy feléledjen bennünk a remény tüze, és megértsük, hogy a harc nem lehet mindig győzedelmes, de szükséges ahhoz, hogy erőt és hitet adjon mindenkinek — hangsúlyozta Magyar Lóránd.

A továbbiakban a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai adták elő erre az alkalomra készült műsorukat, majd megkoszorúzták a Szilágyi Domokos-emléktáblát és a Diákdombon lévő emlékművet. Király Lajos batizi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese további sok sikert kívánt a fiataloknak, és reményét fejezte ki, hogy ezek a fiatalok viszik majd tovább a református szellemiséget.

Elek György