A Szerelem péntek esti bemutatója hatalmas sikert aratott Szatmárnémetiben. Nem véletlenül: rendező és színészek egyaránt remekeltek, alighanem az évad legjobb előadását láthattuk.

Százéves darab, korhű ruhák, jellemek, helyzetek, a végtelenségig leegyszerűsített, már-már csupán jelzés értékű díszlet. Egyetlen fölösleges szó el nem hangzik, minden arcrezdülésnek, mozdulatnak célja, súlya van. Talán éppen ez a balladai tömörség fogja marokra a néző minden idegszálát. Mire észreveszi, hogy már rég nem rajta áll, szánakozik, borzong vagy nevet, eszébe sem jut egyébre gondolni, mint amit szeme láttára teremt színészek tehetsége, rendező varázspálcája. S utána még sokáig gondol meghatottan és hálásan az élményre, amelyben része volt.

A három Szalay lány akár Csehov három nővére is lehetne — de nem saját gyengeségük, „Moszkva hiánya” miatt kerülnek méltatlan helyzetekbe. Nem is tehetetlen játékszerei sorsuknak, mint ahogy Szalayné (szerepében Lőrincz Ágnes nyújt feledhetetlen alakítást) sem az, bármennyire is összetörte, bedarálta is az osztályrészéül jutott sors. Mozgatja az ő cselédsorsa ellen lázadó, szerelemre, boldogságra vágyó lányai iránt érzett szeretet.

Szerelem?!

S ha a két kisebbet nem is tudja megóvni a szenvedéstől, legalább a teljes összeomlás határán álló Nellit (szerepében Némethy Zsuzsa egyszerre szenvedélyes és fegyelmezett, a megalkuvás lehetőségéért is keményen megküzdő nőt formál) segíti választott útján. Elvégre Komoróczy (István István lényegre ráérző alakításában a darab kulcsfigurája) nemcsak ellenállhatatlanul nevetséges görbe tükre mindannak, ami egy férjjelöltben elfogadhatatlan, de származásával, hivatalával és életjáradékával az egyetlen számba jöhető „parti”. Lujza (Rappert-Vencz Stella remekel a szerepben, színpadi jelenléte lenyűgöző), amikor rájön, hogy Ifj. Biky voltaképpen sohasem szerette, fájdalmában, megalázottságában majdnem lecsapja nővére kezéről. Ám az utolsó pillanatban győz benne az emberi méltóság. A helyette nénikéje vagyonát választó katonatiszt „szerelmét” gyászoló Böskével (Varga Andrea dinamikus, ezerszínű alakítására lehetetlen nem figyelni) elindulnak a saját útjukon. Arra is van erejük, hogy nővérüknek segítsenek.

A színen végül megjelenő, egykori önmagukat idéző három kislány pedig anyjuk önmagát feladó, szerelem hiányába fulladt élete folytatásának egyszerre fenyegető és biztató ígérete.

Még folytatni lehetne a jobbnál jobb jelenetek, ragyogó színészi alakítások hosszú sorát. A feszes rendezés egyszerűen nem hagyott lehetőséget másra.

Már ezért az estéért is érdemes volt bérletet váltani.

Báthory Éva