Szombaton 11 órakor a Tatrangi Unirea csapatát látja vendégül a Szatmárnémeti FC Olimpia alakulata. A szatmári csapatnak a következő három bajnoki meccsből hét pontot kell hoznia.
A labdarúgó Liga 2 felsőházának szombati, szatmárnémeti mérkőzésén két szenvedő csapat találkozik 11 órától az Olimpia Stadionban. A házigazda alakulat elvesztette korábbi tehetségét, és nyeretlenség miatt szenved a bajnokságban, míg a megszűnés veszélyétől fenyegetett vendégek többnyire önkéntességből húzzák végig az idényt a Brassó megyei csapatnál.
A korábbi beszámolók után vélhetően felismerhető az a csapat, amely az eredmények miatt szenved: a Szatmárnémeti FC Olimpia nyolc bajnoki mérkőzésen csak három döntetlenre volt képes, ráadásul átlagban, meccsenként legalább két gólt kapott, és nem egészen egy gólt tudott rúgni (4–13-as gólkülönbség hat meccsen). Többek között ez volt az oka annak, hogy szerdán délután összeült a klub vezetősége, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet. Egyelőre nem büntettek, viszont a csapatnak a következő három meccsen legalább hét pontot kell szereznie. Ez azt jelenti, hogy a tatrangiakat az oda-visszavágó mérkőzésen verni kell, illetve vissza kell venni május 16-án hazai pályán a Resicabányán elvesztett pontokat. „Amennyiben ez nem teljesül, akkor következnek a büntetések” — hangsúlyozta lapunknak Dan Domuţa Băbuţ.
Értesüléseink szerint egyébként egyre feszültebb a hangulat a klubon belül is. Bár senki sem kívánta megerősíteni az értesülésünket, de úgy tűnik, hogy a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesületet is vezető Szilágyi Istvánnak elege lett a jelenlegi vezetőségből, és lemondott az igazgatótanácsban betöltött tisztségéről. Vélhetően ez a helyzet is rányomja a bélyegét a csapat teljesítményére, amely idén egyetlen célt tudott teljesíteni: a hatodik helyre vinni az Olimpiát. Kifogásokat lehet keresni és lehet találni, viszont a profi játékosoknak elsősorban azzal kellene foglalkozniuk, hogy kiszolgálják a közönséget, amely kezd eltávolodni a csapattól.
A szombati ellenfél egyébként a téli vakáció végén kevés híján megszűnt. A Számvevőszék vizsgálatai után ugyanis az állami hatóság megtiltotta a tatrangi önkormányzatnak, hogy tovább támogassa a helyi másodosztályos Unirea alakulatot. A játékosok többsége azonnal elhagyta a csapatot, aki maradt, az „önkéntesként” vállalta a munkát a szezon végéig. A helyiek meccsről meccsre „koldulják össze” az utazáshoz vagy hazai rendezéshez szükséges pénzösszeget, míg a játékosok profihoz illően próbálnak eredményesek lenni a bajnokságban. Nem megy könnyen nekik sem, utoljára hazai pályán az Olimpia ellen győztek az alapszakasz utolsó fordulójában, március 18-án (1–0). Az elmúlt négy mérkőzésen, a rájátszásban egy döntetlen és három vereség a mérleg, 3–7-es gólkülönbséggel.
Szombaton az Olimpia – Unirea találkozó 11 órakor kezdődik.
Visszalépett az Olt
Tegnap derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a FC Olt Slatina visszalép a bajnokságból. Az olténiai alakulatnál pénzügyi ellenőrök vizsgálódtak, és 50 milliárd lej adósságot találtak a 2009–2013-as időszakból, amikor a helyi önkormányzat által támogatott Alro Slatina csapat szerepelt a bajnokságban. Jelenleg magánvállalkozók támogatják az alakulatot, amely jövőre az élvonalba való feljutást tűzte ki célként. Az Olimpiával azonos másodosztályos csoport a 4. helyet foglalja el. A román szövetség már nem írta ki a Slatina hétvégi mérkőzését, amit a Mioveni otthonában kellett volna játszaniuk.
Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, 5. forduló
Szombat 11 óra
Szatmárnémeti FC Olimpia – Tatrangi Unirea
Temesvári ACS Poli – Resicabányai Metalul.
A CS Mioveni szabadnapos.
1
Temesvár
24
15
7
2
36–9
52
2
Resica
24
11
9
4
31–22
42
3
Mioveni
24
11
7
6
23–15
40
4
FC Olt
24
10
9
5
33–22
39
5
Tatrang
24
9
7
8
23–19
34
6
Olimpia
24
7
5
12
20–29
26