Nagykároly

A szatmáriak szatmári terméket fogyasszanak!

2019.03.01 - 15:08

Talán soha ennyi gazdálkodó nem volt egyszerre jelen a nagykárolyi Károlyi-kastélyban — jegyezte meg Kovács Jenő, a város polgármestere. Az év első agrárakadémiáját tartották meg az egykori főúri lakban, a képzés a gazdák hatékonyabb együttműködését is elősegítette.

A több mint 250 főnek a pályázati lehetőségekről szóltak, de egész konkrét mezőgazdasági kérdésekről is, például arról, hogy mennyire fontos a lúgos hatású vizet savasítani a hatékonyabb palántáztatás érdekében.

A Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. (angol betűszóval: CEED), a Szatmári Vidékfejlesztésért Egyesület, a Szatmár Megyei Magyar Gazdák Egyesülete és a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács szervezte a tegnapi agrárakadémiát, amelyre szerte a megyéből érkeztek mezőgazdászok. A CEED részéről Veres Norbert szatmárnémeti irodavezető üdvözölte a jelenlévőket, majd Kovács Jenő nagykárolyi polgármester nyomatékosította, hogy mezőgazdasági értelemben továbbra is Nagykároly és vidéke a megye központja. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy az itteni és a máshova való gazdák törekedjenek a hatékonyabb együttműködésre, különben a munkájuk tényleges hasznát továbbra is mások fölözik le. Örvendezett a rendezvényt befogadó patinás helyszínnek Telegdi Andrea külgazdasági attasé, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának munkatársa, aki elmondta, hogy egyebek között az immár Partiumra is kiterjesztett falugazdász-hálózattal tulajdonképpen a grófi család, azaz a Károlyi család gazdálkodói hagyományának a felélesztésére is törekednek. Célja a jelenlegi anyaországi kormányzatnak a gazdálkodói létet a támogatási rendszere révén is vonzóbbá tenni. Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a falugazdász-hálózat koordinátora arról beszélt, hogy „mi, szatmáriak sem a szatmári terméket fogyasztjuk”. Elmondása szerint a sok szálon futó, alulról is építkező kezdeményezések ennek az állapotnak a megváltoztatását szolgálják. A megyei önkormányzat elnöke, Pataki Csaba üdvözlőbeszédében arról szólt, hogy az esetleges pénz mellé tudásnak is társulnia kell. Ennek szellemében üdvözölte a felnőttképzésről szóló elképzeléseket.

Az előadások egy további sodra főként a pályázási lehetőségekről szólt. Illetve Skapinyecz Péter, a CEED igazgatója arról szólt, milyen úton-módon lehet eljutni más piacokra. Botos Beáta, a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségének (román betűszóval: AFIR) munkatársa az idei európai uniós pályázati lehetőségekről beszélt. Azokról, amelyek már élnek, azaz aktívak, és azokról, amelyeket rövidesen, az év második felében hirdetnek meg. Mint mondta, őt magát vagy a munkatársait, a hivatalukat érdemes felkeresni, tájékoztatást kérni. Szintén azt kérte a jelenlévőktől Galiger Izabella, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (román betűszóval: APIA) munkatársa, hogy a magával hozott szórólapokat, de akár a világhálós felületeiket is tanulmányozzák a gazdák. Szorgalmazta továbbá, hogy az előzetesen megadott időpontban keressék fel a munkatársait, hiszen csak úgy lehet elkerülni a felesleges torlódást. Nyomatékosította, hogy az 50 hektár feletti területen gazdálkodók a megyeközpontban lévő kirendeltségeket keressék fel, míg a kisebbek a helyieket — egyébként összesen hat ilyen van.

Az Alcedo Kft.-nek a megyén belül Nagykárolyban van a központja, 19 ezer tonnányi tárolási kapacitással rendelkezik, de ezt még idén bővíti — mondta el a vállalat munkatársa, Potrovita Edina. Ismertette ugyanakkor a cég a kalászos-, a kukorica- és a napraforgó-kultúrákra vonatkozó ajánlatait. Szintén teljes egészében csak a mezőgazdaságban tevékenykedőknek szóló értekezést tartott Hám Tibor, az Agro Pataki Kft. munkatársa. Számos példával illusztrálta, miért is nem fejlődnek kellő módon a vetőmagok, mit kellene tennie a gazdálkodónak az optimális körülmények megteremtése érdekében. Ő is, mint az előző és utóbb következő előadók, hangoztatta: keressék meg őket, szívesen kifejtik a véleményüket, tanácsot adnak. Mint Hám Tibor megjegyezte, mind az eladónak — a forgalmazónak —, mind a termelőnek ugyanaz az érdeke: a hatékonyság növelése. Persze mivel más-más szerepkörben vannak, adódhatnak kommunikációs nehézségek, ellenben közös akarattal túl tudnak lépni azokon.

A továbbiakban szólt még az egybegyűltekhez: Sallay Viktória, az Umwelt Kft. munkatársa; Gubacsi Melinda, az Omikron Kft. munkatársa; Ozgyin Balázs az AJG Kft. képviseletében; Kötél Tamás a Kühne mezőgazdaságigép-gyár romániai képviseletétől; illetve Kókai F. Balázs, a Huniper Kft. munkatársa. Az agrárakadémia állófogadással, kapcsolatkiépítési lehetőséggel, kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

 

Megyeri Tamás Róbert