A Családi Hétvége keretében tartották a szatmári bortermelők legfajsúlyosabb megmérettetését, a Szatmár Megyei Szőlőtermesztők és Bortermelők Egyesületének Megyei Borversenyét, amelyre összesen 89 mintával (42 fehér, 6 rozé és 41 vörös) neveztek be a versenyzők a megye majd'minden szegletéből — s nem mellékesen a Kossuth-kerti borutcában a nagyközönség is megkóstolhatja a hazai nedűket.
Minden hordó legyen kiürítve
„Tavaly a vörösborok sokkal jobbak voltak, mint a fehérek, idén azonban kiegyensúlyozódott az arány. Azt mindenképpen hangsúlyoznunk kell, hogy nagyon szorosak voltak az ezüst– és aranyérmes borok közötti ponttized különbségek — ugyanis erre a megmérettetésre a helyi borversenyek legjobbjait nevezték be.” – fogalmazott a délutáni díjátadón Szakács Imre zsűrielnök.
Szabó Kinga Mária