Szatmár megyében az idén is a szatmárnémeti Petőfi-szobornál volt a március 15-i megemlékezések fő rendezvénye. Távol a márciusi ifjak eszméitől, a püspöki imák és néhány vers kivételével a politikusok mondtak beszédeket, beengedve a napi politikát, a vádaskodást, ami a hallgatóságot — főként az ifjúságot — aligha érdekelte. „A Szatmár megyei magyarok egységesek (…), elutasítják a megosztást. És ideje lenne, hogy ezt tudomásul vegye nemcsak a megyei magyarság alig öt százalékának támogatását bíró fantomszervezet, hanem az őket anyagilag támogató Budapest is. A harsány melldöngetés önmagában nem vezet semmiféle eredményre (…), szolidaritásra van szükség” — hangsúlyozta a városi RMDSZ-szervezet elnöke. Petőfi sorai jutottak eszembe: „itten oltárt minden ember/ ön bálványáért emel”, vagy „ősi kincsét a magyar nép/ megveti és elveti”. Az önpusztító belső harcokat is bírálta a költő: „egymást martuk szennyes koncokért”, megoldást pedig saját emberi és nemzeti értékeink kiteljesítésében lát: „Oh nemzetem, magyar nép! éltedet/ Mindig csak a jó sorsra bízod-e?/ Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk;/ Emberségünkből álljon fönn hazánk!”. A mai szónokok talán azt sem olvasták, hogy: „most egy a lélek, egy a szív, a kar…” , vagyis 1848. március 15-én „egy akaraton” volt a nemzet a szabadság, a társadalmi haladás és a politikai függetlenség tekintetében. Bizonyára keveset olvastak a „jóra termett nép honáról”, hogy „egy a szív, az akarat,/ a közérdek mellett minden/ különérdek elmarad.” Ma már újból és újból alkudozások, megalkuvások, útvesztők, a nemzet jobbra érdemes erőinek szétforgácsolódása, sőt, az önfeladás jellemzi a magyart. Bíráljuk a különálló öt százalékot, anélkül hogy keresnénk a különállás okait, de az összefogás csak velük jöhet létre, a következő választáson, csak velük léphetjük át a parlamenti küszöböt. Bírálhatjuk őket, mert megosztó pártokat hoznak létre, mert megosztó pártok szimpatizánsai, de bírálhatjuk azokat is, akik önérdekből álltak félre az elmúlt huszonhárom év során, akik itthon vagy külföldön élvezik gyümölcsét annak, amit politikusként felépítettek önmaguk számára. Az ünnepnek vége, a szabadságharc viszont tovább folytatódik, egy olyan zászló alatt, melyen a helyes sorrendben állnak a színek…

Elek György